Megkezdődött a balatoni vitorlásszezon

Az évadnyitó vitorlásversennyel, valamint a tó megkoszorúzásával szombaton kezdetét vette a vitorlázók versenyidénye a Balatonon. A versenyre idén 235-en neveztek.

Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke a verseny előtt mondott köszöntőjében Balatonfüredet a magyar vitorlázás fővárosának nevezte. A szövetség legfőbb céljának a Balatonon és más más hazai, valamint külföldi vizeken hajózó közösség összetartását jelölte meg. Kiemelte: oldaná a hobbi- és versenyvitorlázók közti vonalat, hiszen része a magyar vitorlás közösségnek a hobbivitorlázók közössége is. Szólt a balatonfüredi Kékszalag Portról is, amelyet bárki felkereshet, és regisztráció után kajakok, kenuk, SUP-ok és vitorlás hajók bérlésére is van lehetőség.
Czunyiné Bertalan Judit, az észak-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: az élhető Balatonhoz széles körű összefogásra és partnerekre van szükség. Ilyen partnerek a Balatonnál élők, a települések vezetői és országgyűlési képviselői akik közvetíteni tudják a lakosság igényeit a döntéshozók felé, valamint fontos partnerek a sportszervezetek és szövetségek is – tette hozzá. Kijelentette: a szezonnyitó egyaránt szól azoknak, akik versenyszerűen sportolnak, és azoknak, akik hobbiként művelik a vitorlázást, de a tónál élőknek, és az odalátogatóknak is.

Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere megjegyezte: az idei évet a térségben a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program határozza meg. A polgármester a vitorlás szövetséget Balatonfüred stratégiai partnerének nevezte, akik évente több nemzetközi versenyt hoznak a városba, majd felhívta arra a figyelmet, hogy Balatonfüredről indul a Kékszalag tókerülő verseny is. Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt kérte a Balatonhoz látogatóktól, hogy óvják, vigyázzák a tavat, hogy száz év múlva is ugyanígy lehessen élvezni. Azt kívánta, hogy a 2024-es olimpiai év előtt sikerüljön a versenysportolóknak is megvalósítani céljaikat. Vörösmarty Éva, a Veszprém vármegyei közgyűlés alelnöke az eseményen plakettet adott át a vármegyei értéktárba beválasztott Balatonfüredi Yacht Clubnak, amelyet Varga Lajos és Böröcz István vett át. Az első ünnepélyes balatoni „vitorlafelhúzót” 1935 nyarán tartották, majd később alakult ki az a hagyomány, hogy meg is koszorúzzák a tavat. A koszorút idén is a tó legrégebbi vitorlásáról, a 126 éves Kishamisról dobták a Balatonba.A balatonfüredi évadnyitó nagyhajós versenyre idén 235-en neveztek, a délben rajtolt mezőnynek 17 óráig kell célba érnie, tehát a versenyzőknek öt óra alatt kell teljesíteniük a Balatonfüred-Alsóörs-Tihany-Balatonfüred távot – jelezte honlapján a szövetség.

(MTI)


Hirdetés

A címlapképen résztvevők az 51. Kékszalag Nagydíj tókerülő vitorlásverseny rajtja után Balatonfüred közelében 2019. július 18-án.
MTI/Bodnár Boglárka

'Fel a tetejéhez' gomb