Lantos Csaba: A jövő kulcskérdése az energia

Európa politikailag eldöntötte – vagy eldöntötték mások –, hogy leválasztja magát az olcsó orosz energiaforrásról. Harmincéves jólét ért véget – jelentette ki Lantos Csaba a kormány oldalán megjelent videóinterjúban. Az energiaügyi miniszter beszélt az energiafüggetlenségről, a nukleáris energia új hajnaláról és a rezsivédelem fenntartásáról is.

Az energiaügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a rezsivédett ár ebben az évben egész biztosan megmarad az átlagfogyasztás szintjéig, sőt az átlagfogyasztás fölött sem fognak változtatni az áron.

Ez olyan védelem, amelyet hosszú távra tervez a kormány

– szögezte le. A miniszter kiemelte, hogy tavaly a földgázfogyasztásban 17 százalékot takarított meg az ország, az uniós átlag e tekintetben 15 százalék volt. Lantos Csaba kijelentette, a háztartások számára ma is Magyarországon a legolcsóbb a gáz és a villamosenergia az átlagfogyasztás mértékéig. Magyarországon egy háztartás a jövedelmének átlagosan 2,5 százalékát fizeti ki energiára. Ez a legkevesebb Európában, erre joggal büszkék lehetünk – vélekedett a miniszter. Hozzátette: azon dolgoznak, hogy a gazdaságnak továbbra is biztosítani tudják az elérhető, megfizethető árú energiát.

Lantos Csaba jelezte, a külföldnek való energiakitettségünk 76 százalékos, de az uniós országok átlaga is 71 százalékot tesz ki. Szerinte az energiafüggetlenségünk fő meghajtója a napenergia: már 4500 MW fölött van a telepített naperőmű-kapacitás, ami kétharmada az ország átlagos elektromosáram-fogyasztásának.

Ezért lehetnek olyan negyedórák, amikor Pakssal együtt kizárólag szán-dioxid-mentesen előállított árammal tudjuk táplálni a hálózatot

– hívta fel a figyelmet a miniszter. Lantos Csaba szerint új hajnala van a nukleáris technológiának, mert az ebből nyert energia biztonságos, olcsó, ráadásul klímasemleges is. Paks a meglévő négy blokkjával 2000 MW-tot termel, ami az ország átlagos áramfelhasználásának egyharmada, de Paks II-vel Magyarország megnöveli az alap-áramtermelési képességét. 

Alternatíva lehet a moduláris nukleáris erőmű

– jelentette ki Lantos Csaba az új típusú erőművekkel kapcsolatos felvetésre. Hozzátette, hogy ez még a jövő, mert egyelőre egy ilyen működő erőműről lehet tudni Kínában, azt „meg fogjuk nézni”.

A rendszerváltozás korától beköszöntött egy olyan korszak, amikor az Európai Unió tagállamai élvezhették az olcsó orosz nyersolaj és földgáz használatát. Ezzel globálisan is versenyképes gazdaságot tudott fenntartani Európa. Ennek vetett véget ez a háború. Harmincéves jólét ért véget

– jelentette ki Lantos Csaba. Európa politikailag eldöntötte – vagy eldöntötték mások –, hogy leválasztja magát az olcsó orosz energiaforrásról. Ez olyan válasz, amely szerintünk helytelen. Nem válaszol ugyanis arra kérdésre, hogy a drágább energiahordozók mellett hogyan lesz Európa versenyképes – fogalmazott az interjúban.

Forrás: Youtube

A címlapképen Lantos Csaba energiaügyi miniszter a 23. Kereszténydemokrata Esten.
Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre