Stier Gábor: A NATO-vezetőség démonizálja Moszkvát

Jelenleg a háborús hisztéria erősítése, Oroszország démonizálása folyik. A NATO vezetői úgy gondolják, hogy ezzel olyan sokkolt lelkiállapotban tartják a nyugati közvéleményt, amelyben az képtelen tisztán látni, és elfogad minden döntést – mondta Stier Gábor, a moszkvater.com főszerkesztője a Gondola.hu-nak adott interjúban.

Kifejtette: Rob Bauer tengernagy, a NATO Katonai Bizottságának elnöke Brüsszelben arra hívta fel a figyelmet, hogy Oroszország nem fog megállni Ukrajnánál, Moszkva ambíciói messze túlmutatnak a megtámadott ország határainál. Kijev katonai támogatásának folytatása ezért is elengedhetetlen, de nemcsak Ukrajna, nemcsak a NATO, hanem a világ egésze érdekében.

– A kívülállónak miért az az érzése, hogy az USA-tengernagynak mintha egy kijevi luxusbunkerből diktálták volna, mit mondjon?

– A két lábbal a földön álló kívülállónak az az érzése, hogy a NATO nem nagyon erőlteti meg magát szándékainak megindoklásában. Értjük, hogy a szövetség feladata lényegében az amerikai hegemónia fenntartása. Ennek érdekében jelenleg a háborús hisztéria erősítése, Oroszország démonizálása folyik. A szervezet vezetői úgy gondolják, hogy ezzel olyan sokkolt lelkiállapotban tartják a nyugati közvéleményt, amelyben az képtelen tisztán látni, és elfogad minden döntést. Oroszországnak esze ágában sincs Ukrajnánál tovább menni. Sőt, Ukrajna teljes egészének elfoglalása sem cél. Moszkva célja nem a területszerzés – most már enélkül nem érheti el az eredeti célkitűzéseit -, hanem Ukrajna gyengítése, ha úgy tetszik, „demilitarizálása”. Közben a Nyugat célja pedig Oroszország gyengítése. Visszatérve a kommunikációra, Brüsszelben és Washingtonban már el kellene dönteni, hogy az orosz hadsereg akkor erős vagy gyenge. Ezzel a hiszterizálásssal még az is a baj, hogy egy idő után nehezen fokozható. S mi lesz, ha Kínával kell az Egyesült Államoknak megütköznie? Akkor mit talál ki?

– A Szovjetunió megszűnése után felmerült, hogy a NATO fölöslegessé vált, ezért ennek ellensúlyozására a brüsszeli főhadiszálláson ipari méretűvé vált az ellenségkép-gyártás.

– A NATO védelmi szervezetből már régen támadóvá vált, 1991 után pedig elvesztette létjogosultságát, és alapvetően az amerikai érdekek kiszolgálójává vált. Ezért van szükség az ellenségképek gyártására. Mivel az Egyesült Államok globális befolyása gyengül, Washington most csak előre menekülhet, és ez a helyzet tényleg veszélyessé teheti a NATO-t. Ahhoz azonban nincs, és nem lesz ereje, hogy az egész glóbuszt fenyegesse.

– Jens Stoltenberg NATO-főtitkár nyilatkozatában felvázolta a júliusi NATO-csúcstalálkozó főbb prioritásait, amelyek célja a NATO elrettentési és védelmi képességének további erősítése. Mennyire lélegezhetne föl a világ, ha Stoltenberg átülne a norvég jegybank elnöki székébe?

– Semennyire. Washington megtalálja a „megfelelő” embert ebbe a székbe. A jelöltek között ott van például Ursula von der Leyen. Mennyivel lenne ő jobb főtitkár? Az új főtitkár a militarista vonalat fogja erősíteni, hiszen nem tehet mást, mint amit a NATO első számú hatalmának érdekei megkívánnak. Ezek az érdekek pedig most nem a racionalitás, hanem a fegyverkezés felé lökik a NATO-t.

Forrás: Gondola.hu/Molnár Pál

A címlapképen Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára sajtóértekezletre érkezik Brüsszelben a bizottság hetenkénti ülése előtt, 2023. január 11-én. Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre