Ungváry Zsolt: Kit zavar igazából a szabad vélemény?

„Kívánjuk a sajtó szabadságát, cenzúra eltörlését” – így kezdődik a 12 pont. Magyarországon régi hagyománya van a gondolatok szabad áramlását akadályozó korlátok lebontásának.

A rendszerváltás egyik fő reménye is a sajtó- és szólásszabadság visszatérése volt, hiszen a Kádár-kor látszólagos apró kiskapui dacára fojtogatóan tilos volt őszintén írni és beszélni. A várt teljes nyilvánosság azonban igen döcögősen érkezett el. A továbbra is csak egyetlen állami rádió- és televíziós társaság döntően azokat foglalkoztatta, akik tíz-húsz-harminc éve az egypárti világ viszonyaiban szocializálódtak. Nem volt véletlen, hogy a balliberális ellenzékhez húztak, aminek olyan következményei lehettek, mint a megválasztott miniszterelnök, Antall József letiltott beszéde, és az ebből logikusan következő taxisblokádos káosz. A nyomtatott sajtó elsöprő többsége is balra húzott. Internet nem létezett, a gondolat és a szó ugyan szabadabban születhetett meg, de a publikálása továbbra is meglehetősen beszűkült maradt.

A napokban az országgyűlés – két fideszes képviselő javaslatára – az újságírói vélemények védelmében kezdeményezte, hogy enyhítsék a jelenlegi törvényi szabályozást, amely súlyos megtorlással fenyegeti a médiamunkásokat. Érdekes módon az eddig a sajtószabadságért aggódó balliberálisok nem kitörő örömmel üdvözölték a tervezetet, hanem hevesen bírálták azt.

Ők továbbra is szeretnék, ha a sajtó és a vélemény szabadsága csak megfelelő korlátok között érvényesülhetne, és kellő elrettentés (akár börtönnel fenyegetés) tartaná vissza az újságírókat attól, hogy mindenféléket írjanak például róluk.

Az ő toleráns álláspontjukat jól tükrözi, amikor rendszeresen a „propaganda médiumok” (értsd konzervatív-jobboldali-kormánypárti szellemiségű) betiltását követelik, szerzőiket dehumanizálják, a termékeiket árusító újságosstandok felborogatását követelik, sőt a tettek mezejére lépve szerkesztőségeket baseball ütővel vernek szét vagy hívatlanul megjelenve fizikai megfélemlítést alkalmaznak. Annak idején Mécs Imre egyenesen a letöltendő fogházbüntetésig vitte a Magyar Demokrata főszerkesztőjével, Bencsik Andrással szemben egy róla szóló írás kapcsán tett feljelentését, amit ugyan másodfokon felfüggesztettre változtattak, mégis a félelem légkörét hozta vissza az újságírásba 15 évvel a rendszerváltás után.

Pedig az újságírásnak az igazság kibogozásáról, az érvekről és ellenérvekről, érdekekről és ellenérdekekről kellene szólnia, nem a más vélemények erőszakos elhallgattatásáról. Az igazi sajtószabadságban minden vélemény artikulálódhat, megvédheti magát a megtámadott.

Az úgynevezett szélsőséges vélemények kiszűrése sem lehet büntetőjogi feladat, elvégre ki állapítja meg, mi számít szélsőségesnek. (Ez egy nagyon képlékeny fogalom, amit adott kortól, politikai berendezkedéstől, közhangulattól függően bárkire bármikor rá lehet húzni.) Ha azonban minden vélemény napvilágot láthat, mindenkinek módja nyílik reagálni, az sokkal nagyobb eséllyel kínálja fel a valóság minden szeletét, mintha bizonyos tartalmakat eleve kiszűrünk.

Aki a sajtót bármilyen formában korlátozni akarja, az nem bízik az emberekben.

Igazi demokrata pedig ilyet nem tehet, hiszen reményeink szerint a választópolgárok képesek saját élményeik, tapasztalataik és világnézetük segítségével véleményt alkotni, és a csakugyan durva, trágár, elfogadhatatlan nézeteket és stílust nem fogják jutalmazni. Aki szerint szükséges egy felsőbb kontroll az üzenetek eljuttatása előtt, az a lelke mélyén nem demokrata. Különös, hogy a leghangosabban magukat demokratáknak nevezők hajlamosan leginkább tiltásról beszélni és a kiiktatandókat listázni.

A példa kedvéért: ha valakit CIA-s ügynöknek neveznek (mert aki úgy viselkedik, úgy beszél, mint egy CIA-ügynök, tevékenysége olyan következményekkel jár, a múltja alapján vélelmezhető, hogy az, akkor az jó eséllyel CIA-ügynök), eddig erre úgy reagált, hogy aki ilyet állít, azt be kell perelni, megbüntetni pénzbírsággal, elzárással, letiltással. Holott jobb volna bizonyítani, érvelni, felhasználva megannyi felületet, nem pedig cáfolat helyett perrel fenyegetőzni. De az is megoldás mondjuk a hazaárulás vádjának kivédésére, hogy nem beszélünk, cselekszünk, ügyködünk hazaárulóként.

Az igazi sajtószabadságban nyilvánosság van és nem büntetések meg tiltások. Virágozzék megannyi vélemény, minél többféle fórumon, és ki-ki kiszűrheti a sajátjával megegyezőt, netalán meggyőzhető lesz a másikéról.

A normális sajtó ettől nem lesz mocskolódó, az olyan portálokat egyébként is beárazza a piac és a közvélemény. Ha nem így volna, akkor Majka, Palvin Barbi vagy G.w.M (hogy ő kicsoda voltaképpen, azt még nem sikerült megfejtenem…) lenne a miniszterelnök, a véleményvezér, a korszellem. Hiába a sok like, megtekintés, közösségi oldalakon befutott karrier, ezt képesek az emberek a helyükön kezelni. Nézzük bátran nagykorúnak a polgárokat!

Aki pedig másként gondolja, az is hadd írja le nyugodtan, hogy szerinte az emberek alapvetően manipulálhatóak. De ha minden oldalról egyaránt hagyjuk őket manipulálni, az a végén olyan lesz, mintha nem is volnának manipulálva.

A címlapképen résztvevők vonulnak a pedagógusok tervezett státusztörvénye elleni tüntetés vége után a Margit hídon át a Clark Ádám térre 2023. május 3-án. Forrás: MTI/Bruzák Noémi