Trombitás Kristóf: Lassan 4/5-ben, nem 2/3-ban kell gondolkozni

Van valami sajátosan posztmodern, morbid, ugyanakkor megfellebbezhetetlenül baloldali abban, ahogy az egész világsajtót mozgósítani lehetett olyan balos megmozdulások után, amelyeknek a legutóbbi felvonása összesen 41 embert érdekelt.

Egy kicsit kivárok, hogy ezt egészen biztosan helyesen értelmezzék és véletlenül se gondolják azt, valamit elírtam. Igen, egészen pontosan 41 ember volt ott a legutóbbi kordonbontáson, 41 ember napfürdőzött rendőri felügyelet mellett – hihetetlen ez a hatósági vegzálás, ugye -, 41 embert sikerült a baloldalnak mozgósítania. Nem tudom, emlékeznek-e még rá, de réges-régen volt egy Magyarország-Észtország válogatott mérkőzés – fociról van szó -, amire talán a magyar focitörténelem legmélyebb pontján került sor. Valamikor a 2000-es évek közepén, kicsit talán hátrébb járhattunk. Reménytelen, sötét, olyan igazából már humorral sem oldani próbált helyzet volt ez.

Még arra a meccsre is kiment majdnem 500 ember, pedig az már mindennek a mélypontja volt. Még ott is akadt közel félezer ember, aki csak azért is ott volt. Ezzel szemben a baloldal már írd és mondd ott tart, hogy egy hétköznapra félszáz embert sem tudnak maguk mellé állítani.

De mitől posztmodern, mitől morbid az? Elmondom. A pártsajtó, különösen a közösségi média korában nincs olyan, hogy valami önjogán sikeres, vagy sem. Nincsenek objektív mérőszámok, semmilyen valódi elvárásnak nem kell megfelelni. Elég az hozzá, hogy mindenkit izzítanak határon innen és túl, akik majd jól meg- és elmagyarázzák a saját fogyasztóiknak, hogy amit látunk, az bizony forradalom, semmi egyéb. A hálózat egyszerűen így működik.

Természetesen várható, hogy lesznek még hasonló megmozdulások, elvégre a tévészékházas balhékat is addig csinálták – ki is emlékszik már ezekre? -, ameddig azokban egészen apró kis szusz nem maradt.

És ha belegondolnak, ez valamennyire bizony a szerencsénk is. Hiszen amíg erre megy el minden energiájuk, mind a 41 embernek, addig fel sem merülhet, hogy valódi, esetleg komoly, tán még sikerrel kecsegtető munkát is műveljenek. Ameddig minden szabadon maradt idejüket a látszat- és eszmei politizálás viszi el, legalábbis valami olyasmi, amit ők ilyesminek hívnak, addig nem az a fő kérdés, hogy 2026-ban meglesz-e a kormánypártoknak a kétharmad, hanem az, mennyi plusz kell vajon a négyötödhöz?

Számomra továbbra is értelmezhetetlen, hogyan gondolhatják ennyi megalázó kudarc után is a baloldalon, hogy ez a sikerhez vezető út.

Mitől vélekednek úgy, hogy Popovics és Alinsky tippjei eddig nem jöttek be, az amerikai baloldal pénze eleddig nem vezetett sikerre, de majd most, tizenhatodik alkalommal biztosan beválik! Tudják, mint az egyszeri kommunista, aki azt bizonygatja mindenki másnak, hogy jól van, jól van, eddig még soha nem sikerült megvalósítani a valódi kommunizmust, de következőre, hát következőre majd biztosan az lesz az igazi!

Nézzük a jó oldalát: amíg így járnak el, gyakorlatilag semmi veszélyt sem jelentenek a hazánkra. És azért ez a maga valóságában mégiscsak örvendetes fejlemény.

A címlapképen tüntetők láthatók Budapesten a Karmelita téren 2023. május 3-án. Fotó: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián