Otthagyja Verhofstadt a politikát, belebukott a korrupciós botrányaiba? 

A Magyar Nemzet arról ír, hogy a liberális európai képviselő, Guy Verhofstadt bejelentette, hogy 2024-ben nem indul újra az EP-választáson. A lap fejtegeti, hogy a belga politikus lába alatt talán forró lett a talaj, belebukott folyamatos botrányaiba, korrupciógyanús ügyeibe. 

A Magyarországot rendszeresen támadó Verhofstadt ugyanis az elmúlt években számtalan gyanús ügybe keveredett, és képmutatása is sokaknak szemet szúrt. Történt ugyanis, hogy 2018-ban kiderült, a 13 ezer eurós havi fizetésén felül akár közel másfél millió eurót tehetett zsebre, ezért nem csoda, hogy telik arra, hogy Gent belvárosában egy 17. században épült, gyönyörűen felújított, folyóparti műemlék épületben éljen. A háza felújításához ráadásul több százezer euró közpénzt kapott. 

Ezen felül a Paradise-iratokban is felbukkant a neve abban az összefüggésben, hogy egy olyan szállítmányozóvállalatnak volt az igazgatósági tagja, amely egy offshore-cégen keresztül igyekezett kibújni az adófizetési kötelezettségei alól. 

De akkor sem szégyenkezik, amikor az ALDE-frakcióról van szó, hiszen a pártcsalád egyik domináns tagjaként jó kapcsolatot ápol több milliárdossal. Még ennek ellenére is nagy felháborodás váltott ki, amikor kiderült, hogy a pártcsaládot olyan multinacionális nagyvállalatok is pénzelték, mint a Monsanto, a Microsoft, a Google, az Uber, a Syngenta vagy a Walt Disney, mivel ezek közül egyes multik nem uniós tagállamokban vannak bejegyezve, hanem például az Egyesült Államokban, Svájcban vagy különböző adóparadicsomokként működő szigeteken.

Verhofstadt 2018-ban ez ez EP korrupciós botrányának egyik fő részvevőjével, Eva Kailivel vett részt egy marokkói konferencián, ahol a blockchain-technológia nagyágyúi ültek össze kormányzati tisztviselőkkel, kezdő vállalkozókkal és a technológiai világ lobbistáival. 

Forrás: Magyar Nemzet 

A címlapképen Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának (ALDE) vezetője, korábbi belga kormányfő látható a 15. alkalommal megrendezett kétnapos Nemzetközi Alpesi Szimpózium befektetői konferencián a svájci Interlakenben 2017. január 10-én. (MTI/EPA/Alessandro Della Valle)

Iratkozzon fel hírlevelünkre