Rétvári Bence: Egész Európára veszélyt jelent az embercsempészek tevékenysége

Egész Európa biztonságára veszélyt jelent a szervezett bűnözés keretein belül működő embercsempészek tevékenysége, ezért is kiemelten fontos a velük szembeni határozott fellépés – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Budapesten.

Rétvári Bence a Szerbiába induló magyar rendőri kontingens búcsúztatóján felidézte, hogy idén januárban indult el magyar, osztrák és szerb rendőri együttműködésben az a misszió, amelyben a rendőrök Szerbia déli határain teljesítenek szolgálatot az illegális migráció és az azt elősegítő embercsempészettel szembeni minél határozottabb fellépés érdekében.

Az államtitkár kiemelte, hogy az elmúlt időszakban a szervezett bűnözői csoportok egyik legfőbb bevételi forrásává vált az embercsempészet, a bűnözők egy illegális migráns Nyugat-Európába csempészése során akár több millió forintnak megfelelő bevételre is szert tesznek.

Elmondta, hogy sem az illegális migránsok, sem az embercsempészek száma nem csökken, sőt egyesek már egészen fiatalon ezt a bűnözési formát választják; 14 éves embercsempészre is volt már példa.

Az államtitkár kitért arra, hogy ez a tevékenység óriási bevételi forrást jelent a szervezett bűnözői körök számára, becslések szerint egy illegális migráns Törökországból Németországba juttatásáért mintegy 5,7 millió forintnak megfelelő összeget is zsebre tehetnek. Ennek fejében megszervezik a migránsok szállítását, határokon történő átjuttatását, sőt adott esetben szállást és étkezést is biztosítanak számukra.


Hirdetés
Ráadásul már nemcsak készpénzben, hanem egy speciális átutalási formát alkalmazva, egyfajta biztosított pénzügyi letét formájában is ki lehet nekik fizetni az embercsempészet díját – tette hozzá.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a Szerbiába induló magyar rendőri kontingens búcsúztatóján Budapesten 2023. május 2-án. A rendőrök Szerbia déli határain teljesítenek szolgálatot az illegális migráció és az azt elősegítő embercsempészettel szembeni minél határozottabb fellépés érdekében. (Forrás: MTI/Illyés Tibor)
„Ezért is fontos az a háromoldalú megállapodás, amely Ausztria, Magyarország és Szerbia között jött létre, hiszen így már nemcsak Magyarország, hanem Szerbia déli határán is felvehetjük a harcot e bűnözési formával szemben” – emelte ki Rétvári Bence.

Az államtitkár szólt arról, hogy a további migránsok tömegeit befogadni már nem képes Ausztria azért vétózta meg Bulgária és Románia schengeni csatlakozását, mert ez a két állam nem tudott elég hatékonyan fellépni az illegális migráció és az embercsempészek tevékenysége ellen. Így Európa biztonságának védelme érdekében a hőkamerákkal és éjjellátó készülékekkel is dolgozó magyar rendőrök tevékenysége kiemelten fontos.

„Önök egy teljesen más kultúrájú, idegen nyelvű közegben fognak eltölteni egy hónapot, büszkék vagyunk rá, hogy vállalják”

– mondta a búcsúztatón Rétvári Bence, aki egyben megköszönte a magyar rendőröknek a pápalátogatás során tanúsított áldozatos munkájukat, az apostoli látogatás biztosítását is.

(MTI)

A címlapképen Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a Szerbiába induló magyar rendőri kontingens búcsúztatóján Budapesten 2023. május 2-án. A rendőrök Szerbia déli határain teljesítenek szolgálatot az illegális migráció és az azt elősegítő embercsempészettel szembeni minél határozottabb fellépés érdekében. Forrás: MTI/Illyés Tibor

'Fel a tetejéhez' gomb