Szentszéki államtitkár: Ferenc pápa a béke zarándokaként érkezik Magyarországra

Háromnapos magyarországi látogatásával Ferenc pápa az európai testvériség erősítését kívánja hangsúlyozni, valamint köszönetet mond a Magyar Katolikus Egyháznak, amiért lehetővé tette az Ukrajnából érkező több mint négymillió ember biztonságos áthaladását Magyarországon – jelentette ki Pietro Parolin szentszéki államtitkár nem sokkal Ferenc pápa Magyarországra indulása előtt.

A Vatican News hírportálnak adott interjújában Parolin kiemelte, hogy bár a pápa látogatását már korábban előirányozták, így elsősorban nem a jelenlegi helyzet motiválja, az ukrajnai háború iránt érzett aggodalom a béke iránti elkötelezettség hangsúlyozására indítja a pápát.

Biztos vagyok benne, hogy a látogatás során egyetlen helyzetet sem hagynak ki, melyben lehetőség kínálkozik a béke hirdetésére

– fogalmazott. Pietro Parolin méltatta Magyarország élő hitét, kiemelve több magyar egyházi személyt, köztük Mindszenty József bíborost.


Hirdetés

Ahogy Ferenc pápa emlékeztetett rá, nem csupán változó időkben élünk; korszakváltásnak vagyunk tanúi

– fogalmazott az államtitkár, kiemelve, hogy az új idők új kihívásai a klérust is érintik. Figyelmeztetett arra, hogy a kommunizmus veszélyei után a hívőket – különösen a fiatalokat – újabb, látszólag ártalmatlan kihívások fenyegetik, példaként pedig a fogyasztói társadalmat és a materializmust említette. Elmondta továbbá, hogy látogatásával Ferenc pápa egyúttal teljesíti a 2021 szeptemberében Budapesten megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson tett ígéretét, mely szerint ismét fel fogja keresni a magyar fővárost. Mint mondta, a katolikus egyházfő csak Budapestet keresi fel, mégpedig azért, hogy az idén egyébként fennállása 150. évfordulóját ünneplő városban a lehető legtöbb találkozót meg tudja tartani a további utazásokra fordított idő nélkül. Az Ukrajnából menekülőkre kitérve kiemelte, hogy bár a menekültek közül csak körülbelül 35 ezren maradtak Magyarországon, a Magyar Katolikus Egyház – elsősorban a Katolikus Karitász humanitárius szervezeten keresztül és a kormány segítségével – a tőle telhető legtöbbet tette a menekültekért, beleértve a nők és gyermekek védelmét is. Aláhúzta: már több mint nyolcmillió ukrán menekült lépett az Európai Unió területére, így Európa a második világháború óta nem látott menekültválsággal néz szembe.

Mindazonáltal leszögezte: a Vatikánt aggasztja a balkáni útvonalon érkezők helyzete is, és azt mondta, hogy bár sokan, akik a szerb-magyar határnál várakoznak, nem menekültek, többségüknek védelemre van szüksége, és mindannyiukat megillet az emberi bánásmód.

Ez a probléma azonban nem csupán Magyarország sajátja, hanem a térség összes állama küzd vele, elsősorban az Európai Unió határországai

– tette hozzá. Úgy vélte, Európának felelősséget kell vállalnia azokért, akik a jobb élet reményében igyekeznek a kontinensre, ám ebbe beletartozik az is, hogy igyekezni kell a migránsokat saját országaikban segíteni, s így nem lesznek kénytelenek a békét, a biztonságot és a megélhetést külföldön keresni. Ferenc pápa 2023. április 28-30-ai apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban összesen hat – pénteken, szombaton és vasárnap is két-két – élő közvetítés lesz látható, hallható.

(MTI)

A címlapképen elindult Ferenc pápa magyarországi apostoli útjának hivatalos honlapja, amely a www.ferenc2023.hu címen érhető el. Fotó: Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

'Fel a tetejéhez' gomb