Ezekben az országokban járt eddig Ferenc pápa

Ferenc pápa április 28-30-án apostoli látogatást tesz Magyarországon. A katolikus egyház fejének ez lesz a 41. külföldi látogatása, Magyarország az első, ahova kétszer is ellátogat. Az MTVA Sajtóarchívumának összeállítása Ferenc pápa Olaszországon kívüli útjairól 2013. március 13-i megválasztása óta:

1. 2013. július 22-29. BRAZÍLIA: Apostoli látogatás Rio de Janeiróban a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából.

2. 2014. május 24-26. JORDÁNIA, PALESZTINA, IZRAEL: Szentföldi zarándoklat Szent VI. Pál pápa és I. Athénagorasz konstantinápolyi pátriárka 1964-es történelmi találkozójának ötvenedik évfordulóján. A jeruzsálemi Szent Sír-bazilikában közös imán vett részt I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával.

3. 2014. augusztus 13-18. DÉL-KOREA: Apostoli vizit a VI. Ázsiai Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából Dél-Koreában, ahol huszonöt éve nem járt katolikus egyházfő.

4. 2014. szeptember 21. ALBÁNIA: A pápa első európai apostoli útja.

5. 2014. november 25. STRASBOURG: A pápa az európai intézményeket kereste fel, személyében huszonöt év után mondott ismét beszédet a katolikus egyház feje az Európai Parlament plenáris ülésén, majd találkozott az Európa Tanács vezetőivel.

6. 2014. november 28-30. TÖRÖKORSZÁG: A konstantinápolyi egyház védőszentje, Szent András ünnepén Isztambulban tett apostoli látogatásán együtt imádkozott I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával.

7. 2015. január 12-19. SRÍ LANKA, FÜLÖP-SZIGETEK: Ázsiai apostoli látogatás.

8. 2015. június 6. BOSZNIA-HERCEGOVINA: A katolikus egyházfő apostoli vizitjén Szarajevóban a békét hirdette.

9. 2015. július 5-13. DÉL-AMERIKA: Apostoli látogatás Ecuadorban (július 5-7.), Bolíviában (július 8-10.) és Paraguayban (július 11-13.).

10. 2015. szeptember 19-28. KUBA, EGYESÜLT ÁLLAMOK, ENSZ: A pápa kubai apostoli látogatásán (szeptember 19-22.) Raúl Castro elnökkel tárgyalt és felkereste Fidel Castrót, a kubai forradalom vezetőjét. Egyesült államokbeli látogatásán (szeptember 23-28.) 24-én első katolikus egyházfőként mondott beszédet a washingtoni Kongresszus két háza előtt, 25-én New Yorkban felszólalt az ENSZ fenntarthatósági csúcstalálkozóján, 26-án Philadelphiában részt vett a családok világtalálkozóján.

11. 2015. november 25-30. AFRIKA: A földrészen tett első apostoli látogatásán Kenyát (november 25-27.), Ugandát (november 28.) és a Közép-afrikai Köztársaságot (november 29-30.) kereste fel.

12. 2016. február 12-18. MEXIKÓ: Apostoli látogatása előtt február 12-én Kubában, a havannai repülőtéren találkozott tartott Kirill orosz pátriárkával, az 1054-es nagy egyházszakadás óta először találkozott az orosz ortodox és a katolikus egyház feje.

13. 2016. április 16. GÖRÖGORSZÁG: I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával és Ieronimosz athéni ortodox érsekkel Leszbosz szigetén egy menekülttáborban a migráció áldozataiért imádkozott.

14. 2016. június 24-26. ÖRMÉNYORSZÁG: Apostoli látogatás a kaukázusi országban, ahol a világon elsőként tették államvallássá a kereszténységet.

15. 2016. július 27-31. LENGYELORSZÁG: Első közép-európai apostoli látogatása során Krakkóban részt vett a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón, felkereste az egykori auschwitzi haláltábort és a legismertebb lengyel zarándokhelyet, Czestochowát.

16. 2016. szeptember 30-október 2. GEORGIA, AZERBAJDZSÁN: Apostoli látogatása során járt Metekhiben, a georgiai ortodox egyház székhelyén, a muszlim többségű Azerbajdzsánban egy mecsetet is felkeresett.

17. 2016. október 31-november 1. SVÉDORSZÁG: Apostoli látogatásán részt vett a reformáció 500. évfordulóján meghirdetett emlékév katolikus-evangélikus megnyitóján Lund városában, személyében csaknem harminc év után járt ismét a katolikus egyház feje Svédországban.

18. 2017. április 28-29. EGYIPTOM: Apostoli látogatás a keresztény és a muszlim vallás között folytatandó párbeszéd jegyében.

19. 2017. május 12-13. PORTUGÁLIA: A fátimai Szűz Mária-jelenések századik évfordulóján a kegyhelyen szentté avatott a jelenések három pásztorgyermek tanúja közül kettőt.

20. 2017. szeptember 6-11. KOLUMBIA: Apostoli látogatásán felkereste Villavicencio városát is, amely a legtöbbet szenvedett a FARC gerillaszervezet és a kormány közötti fél évszázados fegyveres konfliktusban. (A Vatikánnak döntő szerepe volt abban, hogy a két fél 2016-ban békemegállapodást írt alá.)

21. 2017. november 26-december 2. MIANMAR, BANGLADES: Apostoli látogatás a buddhista többségű Mianmarban (ahol először járt katolikus egyházfő) és a világ negyedik legnépesebb muszlim államában.

22. 2018. január 16-22. CHILE, PERU: Apostoli látogatás Dél-Amerikában.

23. 2018. június 21. SVÁJC: Genfben részt vett az Egyházak Világtanácsa (WCC) megalakulásának hetvenedik évfordulóján tartott ünnepségen.

24. 2018. augusztus 25-26. ÍRORSZÁG: Apostoli látogatásán részt vett a katolikus családok IX., dublini világtalálkozóján, személyében 39 év után kereste fel újra a szigetországot a katolikus egyház feje.

25. 2018. szeptember 22-25. – BALTIKUM: Apostoli körút Litvániában (szeptember 22-23.), Lettországban (szeptember 24.) és Észtországban (szeptember 25.) a három balti állam függetlensége kikiáltásának századik évfordulóján.

26. 2019. január 24-28. – PANAMA: Apostoli látogatásán részt vett a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó eseményein.

27. 2019. február 3-5. – EGYESÜLT ARAB EMÍRSÉGEK: Személyében először járt katolikus egyházfő az iszlám vallás szülőhelyének számító Arab-félszigeten, Abu-Dzabiban részt vett egy vallásközi konferencián is.

28. 2019. március 30-31. – MAROKKÓ: Szent II. János Pál pápa után második katolikus egyházfőként látogatott a többségében muszlim észak-afrikai országba.

29. 2019. május 5-7. – BULGÁRIA, ÉSZAK-MACEDÓNIA: Bulgáriai látogatásán (május 5-6.) találkozott a mintegy 80 ezres katolikus közösség tagjaival, május 7-én személyében első alkalommal látogatott katolikus egyházfő Észak-Macedóniába.

30. 2019. május 31-június 2. – ROMÁNIA: Pasztorális és ökumenikus jellegű apostoli látogatása során személyében első alkalommal járt Erdélyben pápa. Június 1-jén Csíksomlyón százezres tömeg előtt mutatott be szabadtéri szentmisét, másnap Balázsfalván hét vértanú román görög katolikus püspököt avatott boldoggá, és felkereste a helyi roma közösséget.

31. 2019. szeptember 4-10. – AFRIKA: Apostoli látogatás Mozambikban (szeptember 4-6.), Madagaszkáron (szeptember 7-8.) és Mauritiuson (szeptember 9-10.).

32. 2019. november 19-26. – THAIFÖLD, JAPÁN: Thaiföldi látogatásának (november 19-22.) célja a kicsiny katolikus közösség erősítése, a vallási toleranciára buzdítás volt. Személyében 38 év után látogatott ismét katolikus egyházfő Japánba (november 23-26.), ahol Nagaszakiban és Hirosimában az atomfegyverek leszerelését sürgette.

33. 2021. március 5-8. – IRAK: Személyében első alkalommal járt katolikus egyházfő Irakban, egyben pápa többségében síita muszlimok lakta országban. Apostoli látogatása során vallásközi találkozón vett részt Ur városában, és Nedzsefben találkozott a legbefolyásosabb iraki síita vallási vezetővel, Ali asz-Szisztáni nagyajatollahhal.

34. 2021. szeptember 12-15. – MAGYARORSZÁG, SZLOVÁKIA: Szeptember 12-én Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus utolsó napján a zárómisét koncelebrálta a Hősök terén, előtte találkozott a legfőbb állami vezetőkkel, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a zsidó közösségek képviselőivel. Szlovákiában (szeptember 12-15.) Pozsony után ellátogatott Eperjesre és Kassára, 15-én a Szlovákia védőszentjeként tisztelt Fájdalmas Szűzanya sasvári (Sastín) pálos rendi kegyhelyén mutatott be zárómisét.

35. 2021. december 2-6. – CIPRUS, GÖRÖGORSZÁG: Pasztorációs útja során találkozott a helyi ortodox egyház vezetőjével, II. Kriszosztomosszal és Jeromos érsekkel, a görög autokefál egyház vezetőjével, Leszbosz szigetén menedékkérőkkel találkozott.

36. 2022. április 2-3. – MÁLTA: 2020 májusáról elhalasztott útjának középpontjában a menekültek és migránsok helyzete állt, s az ukrajnai háború befejezéséért is imádkozott.

37. 2022. július 24-30. – KANADA: “Bűnbánati zarándoklata” során a három fő őslakos csoport, a First Nations, a Métis és az Inuit (eszkimó) képviselői előtt hivatalosan is bocsánatot kért a katolikus egyháznak a kanadai állam egykori asszimilációs politikájában játszott szerepe miatt, Nunavut terület fővárosában, Iqualuitban az inuit közösség vezetőivel is találkozott.

38. 2022. szeptember 13-15. – KAZAHSZTÁN: Nur-Szultanban részt vett a hetedik alkalommal megrendezett Világvallások Kongresszusán és találkozott az orosz ortodox egyház képviselőivel.

39. 2022. november 3-6. – BAHREIN: Részt vett a Bahreini Fórum a Párbeszédért: Kelet és Nyugat az Emberi Együttélésért elnevezésű nemzetközi vallásközi konferencián, személyében első alkalommal látogatott katolikus egyházfő a kis öbölmenti muszlim királyságba.

40. 2023. január 31-február 4. – KONGÓI DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG/DÉL-SZUDÁN: 2022 nyarára tervezett, de térdproblémái miatt elhalasztott kongói útján (január 31-február 3.) egymilliós tömeg előtt tartott kinshasai miséjén a fegyveres konfliktus lezárása érdekében kölcsönös megbocsátásra buzdított, kelet-kongói látogatása a biztonsági helyzet miatt elmaradt. Személyében első ízben járt pápa Dél-Szudánban (február 3-4.), a világ legfiatalabb országában.

(MTI)

A címlapképen a pápamobilján a Kongói Demoratikus Köztársaság fővárosába, Kishasába érkező Ferenc pápát éltetik az emberek 2023. január 31-én. A római katolikus egyház feje hatnapos látogatást tesz a KDK-ban és Dél-Szudánban. Forrás: MTI/AP/Moses Sawasawa

Iratkozzon fel hírlevelünkre