A törökországi földrengés áldozatainak megsegítésére szervez aukciót a Képzőművészeti Egyetem

A törökországi földrengés áldozatainak megsegítésére a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) az intézmény történetében először élő jótékonysági aukciót szervez április 21-én az egyetem Barcsay termében.

Az MKE közleménye szerint a Török Köztársaság Budapesti Nagykövetségével és a Yunus Emre Budapesti Török Kulturális Központtal közös jótékonysági aukción – a hetek óta tartó online adományozás mellett – az egyetem oktatói és hallgatói által felajánlott 128 művészeti alkotásra lehet licitálni.

A 150 éves múltra visszatekintő intézmény első alkalommal kérte fel oktatóit, aktív és korábbi hallgatóit, hogy egy-egy alkotásuk felajánlásával támogassák a jótékony célt. A felhívásra 78 hallgatói és 50 oktatói munka érkezett, többek közt nagy méretű olaj-akril festmények, figurális és absztrakt művek, valamint művészi grafikák és különféle nemes technikával készült alkotások. A felajánlók között olyan oktatók szerepelnek, mint Kőnig Frigyes, Sallai Géza, Szurcsik József, Ötvös Zoltán, Kósa János, Felsmann Tamás és Erős István.

A jótékonysági aukció házigazdája Bálint Antónia lesz, az eseményt felvezető koncerten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem művészei működnek közre. A három legértékesebb aukciós tétel megvásárlója egy palack díszcsomagolású Szenta-hegyi Cabernet franc 2018 bort kap ajándékba, valamint minden licitáló részt vehet egy ingyenes borkóstolón a budai Takler Borbárban.


Hirdetés

A rendezvényen a részvétel regisztrációhoz kötött, a szervezők a jotekonysag@mke.hu email címen várják a licitálók jelentkezését. Az aukción telefonos megbízással is lehet licitálni.  

A Képzőművészeti Egyetem által felajánlott művekből már hetek óta tart egy online jótékonysági adományozási akció is a Sharity oldalán. Az online platformon az adományozók április 20-ig száz darab limitált szériájú tervezőgrafikai alkotás egyikét kaphatják meg ajándékba.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem által szervezett élő aukción és online adományozáson befolyt teljes összeg a Török Köztársaság Budapesti Nagykövetségén keresztül jut el a Török Köztársaság Belügyminisztériumának Katasztrófa- és Veszélyhelyzet Kezelési Elnökségéhez, amely a helyi segítőakciókat koordinálja.

(MTI)

A címlapképen a  HUNOR mentőcsapat Törökországban 2023.02.12-én. (Forrás: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság/HUNOR)

'Fel a tetejéhez' gomb