Így csökkent az abortuszok száma Amerikában

Mintegy tizenhárom amerikai államban törölték el az abortuszt azóta, amióta tavaly a bíróság megsemmisítette a Roe kontra Wade ügyben hozott ítéletet, amely nem engedte, hogy az államok egyénileg szabályozzák életvédő törvényeiket. Egy, a héten kiadott jelentés szerint az azóta eltelt időszakban az abortuszok száma közel 96 százalékkal csökkent az érintett területeken.

Az amerikai Családtervezési Társaság új tanulmánya azt vizsgálta, hogyan alakul az abortuszok száma a Roe Kontra Wade ítélet eltörlése után. Azokon a területeken, ahol teljes tilalom lépett életbe – azaz Alabama, Arkansas, Idaho, Kentucky, Louisiana, Mississippi, Missouri, Oklahoma, Dél-Dakota, Tennessee, Texas, Nyugat-Virginia és Wisconsin államokban – a jelentés a 2022. júliusa és decembere között vizsgált időszak alapján úgy véli, hogy átlagosan 7235-tel kevesebb abortuszt végeztek éves szinten az érintett területeken az azt megelőző hónapok adataihoz viszonyítva. Így összesen havonta átlagosan 265 abortuszt hajtottak végre a vizsgált hat hónapos időszakban ezekben az államokban.

De ott is jelentős változás figyelhető meg, ahol szigorítottak a terhességmegszakítás feltételein: az abortuszt korlátozó – Georgia, Ohio és Arizona – államokban az átlagos havi csökkenés 1822, 820 és 755 volt.

Tessa Longbons, az életvédő Charlotte Lozier Intézet kutatója úgy fogalmazott az adatok kapcsán, hogy mindez jó hír és hogy az életvédő törvények „életeket mentenek és hozzájárulnak az abortuszok számának csökkenéséhez országszerte”.


Hirdetés
Ezek az adatok azt mutatják, hogy számos édesanya és kisbaba megmenekült az abortusz ártalmaitól

– fogalmazott.

A Guttmacher Intézet adatai szerint az életpárti döntés előtt az abortuszok 2017 óta emelkedő tendenciát mutattak. A mostani jelentés szerint az egész országban átlagosan 5377-tel kevesebb volt a havonta elvégzett abortuszok száma a Roe Kontra Wade eltörlése után, ami a döntés előtti 82.270-ről 77.073-ra esett vissza.

Az abortuszt engedélyező államokban ugyanakkor azóta havonta átlagosan 1858-cal nőtt az abortuszok száma. Decemberre ezekben az államokban a távegészségügyi klinikák átlagosan havi 8540 abortuszt végeztek az áprilisi 3590-hez képest.

Longbons szerint a táv-abortuszok számának növekedése az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) azon döntésének az eredménye, amely „lazított” a védelmi rendszeren, és lehetővé tette az abortusztabletták postai úton történő kiküldését is. 

Az életvédő szakember azt is megjegyezte, hogy a jelentésben szereplő szám „nem tartalmazza az illegálisan kiszállított abortusztablettákat” – ez is azt mutatja, miért van szükség szorosabb felügyeletre, és miért olyan fontos az a folyamatban lévő texasi per, amely megkérdőjelezi az abortusztabletta FDA szerinti jóváhagyását.

A CNN egy másik jelentésre hivatkozva arról számolt be nemrég, hogy a legfelsőbb bíróság döntése után 

a vártnál körülbelül 32 ezerrel kevesebb abortuszt végeztek az Egyesült Államokban. Ez azt jelenti, hogy havonta átlagosan körülbelül 5000-rel kevesebb legális abortusz történt, mint az ítélet előtti hónapokban. Ez körülbelül 6 százalékos visszaesés, amely mindenképpen az életpárti államok döntéseihez kapcsolódik.

Forrás: Lifenews.com

A címlapkép forrása: Pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb