Az USA Legfelsőbb Bírósága átmenetileg fenntartotta a legelterjedtebb abortusztabletta alkalmazhatóságát

Átmenetileg fenntartotta a terhesség-megszakításra használt legelterjedtebb gyógyszer hatósági engedélyét az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága, de öt napot adott az alacsonyabb szintű bíróságnak, hogy felülvizsgálja korábbi döntését.

A bonyolult jogi ügy előzménye, hogy tavaly egy életpárti civil szervezet indított pert a Mifepristone nevű készítmény hatósági engedélyének visszavonása érdekében, majd

április 7-én egy texasi szövetségi bíró határozatában visszavonta az Egyesült Államok Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hivatalának a gyógyszerre – 2000-ben – kiadott engedélyét. Az ítélet ellen a kormányzat fellebbezést nyújtott be.

A beadványnak szerdán egy New Orleans-ban működő fellebbezési bíróság részben helyt adott: továbbra is fenntartotta a gyógyszer engedélyét, ugyanakkor korlátozta a hozzáférést, és gyakorlatilag a gyógyszer felhasználásának 2016 előtti szabályait állította vissza. E döntés ellen az igazságügyi minisztérium emelt csütörtökön kifogást, és azt kérte a Legfelsőbb Bíróságtól, hogy sürgősséggel hozzon döntést, tartsa fenn a jelen helyzetet, ami széles körben elérhetővé teszi a gyógyszert.

A Legfelsőbb Bíróság pénteki határozata jövő hét szerdáig adott időt az alacsonyabb szinten eljáró bíróságnak, hogy pontosítsa az ítéletet.

A Fehér Ház szóvivője a Legfelsőbb Bíróság döntése után kiadott közleményében úgy fogalmazott: „a tétek nem is lehetnének nagyobbak a nők egészsége ellen indított támadások közepette”. Karinne Jean-Pierre kifejezte az adminisztráció célját, hogy visszaállítsa az abortuszhoz való szövetségi jogot.


Hirdetés

A Legfelsőbb Bíróság tavaly júniusban megsemmisítette az úgynevezett „Roe kontra Wade”-ügyben 1973-ban hozott döntését, ami azóta biztosította a terhesség-megszakítás általános jogát az Egyesült Államokban.

Floridában csütörtökön Ron DeSantis kormányzó aláírta a terhesség-megszakítás lehetőségét leszűkítő törvényt. A jogszabály a terhesség hatodik hetét követően megtiltja az abortuszt.

A szigorítás ugyanakkor csak azután léphet életbe, hogy Florida állam legfelsőbb bírósága döntést hoz a jelenlegi, 15 hét utáni tilalmat tartalmazó jogszabály törvényességi vizsgálatában.

Így csökkent az abortuszok száma Amerikában

(MTI)

A címlapkép forrása: Pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb