Magyar kormánytámogatással épült templomot szenteltek a kárpátaljai Palágy-Komorócon

Felszentelték a Magyar Templomfelújítási Program anyagi támogatása révén felépült római katolikus Szent József-templomot Kárpátalján, Palágy-Komoróc községben.

Az Ungvártól 16 kilométerre fekvő, zömében magyarok lakta Palágy-Komoróc római katolikus templomának szentelésén Lucsok Péter Miklós, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, apostoli kormányzója mutatta be az ünnepi szentmisét.

A község római katolikus hívei korábban a helyi görögkatolikus templomban, illetve a szomszédos Kisszelmenc római katolikus templomában imádkozhattak. Az egyházközség 2018-ban úgy határozott, hogy közadakozásból és az egyházmegye támogatásával saját templomot épít.

Lucsok Péter Miklós, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, apostoli kormányzója ünnepi szentmisét celebrál a kárpátaljai Palágy-Komoróc új, Szent Józsefről elnevezett katolikus templomának felszentelésén 2023. április 11-én. A templom felépítését közel 80 millió forinttal támogatta a magyar kormány. (Forrás: MTI/Nemes János)

Az ünnepségre összegyűlt vendégeket köszöntő Papp Ferenc, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja kijelentette, hogy „a több mint ezeréves keresztény Magyarország mindig is kiemelt hangsúlyt fektetett és fektet a Kárpát-medencei és a kárpátaljai történelmi egyházak támogatására”. A magyar kormány által 2021-ben elfogadott templomfelújítási program keretében megkezdődtek a felújítások a Kárpát-medencében.


Hirdetés

A magyar kormány eddig összesen 5,2 milliárd forintot fordított a határon túli magyar közösségek templomainak, egyházi intézményeinek a felújítására, a palágy-komoróci templom építését pedig közel 80 millió forinttal támogatta a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága – közölte a diplomata. Kiemelte: „Az új templomot a helyiek és az anyaországiak erőforrásai révén, közösen építettük fel és adjuk tovább a következő nemzedéknek”.

A kárpátaljai Palágy-Komoróc új katolikus temploma a felszentelés napján, 2023. április 11-én. (Forrás: MTI/Nemes János)

Elmondta: a magyar kormány és a magyar nép elítéli az orosz agressziót, kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, és története legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre. „Magyarország szomszédos országként közvetlenül érintett, ezért a fegyveres konfliktus mielőbbi lezárásában és a békében érdekelt” – jelentette ki Papp Ferenc.

(MTI)

A címlapképen Lucsok Péter Miklós, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, apostoli kormányzója felszenteli a kárpátaljai Palágy-Komoróc új, Szent Józsefről elnevezett katolikus templomát 2023. április 11-én. Forrás: MTI/Nemes János

'Fel a tetejéhez' gomb