Orosz propaganda támogatásával vádolták meg Elon Muskot a Twitteren

Elon Musk, a Twitter mikroblog tulajdonosát orosz propaganda pártolásával vádolták meg a Twitteren, miután  nem volt hajlandó törölni az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettesének, Dmitrij Medvegyevnek egy korábbi bejegyzését a közösségimédia-oldalon, noha abban „Ukrajna szükségtelenségét” fejtegette.

Dmitrij Medvegyev bejegyzése szerint Európának, az Egyesült Államoknak, Afrikának, Dél-Amerikának, Ázsiának, Oroszországnak, sőt az ukrán polgároknak sincsen szükségük Ukrajnára. Mint kifejtette szerinte azért, mert minden országnak és térségnek megvan a saját problémája, amivel foglalkoznia kell, továbbá Kijev támogatása túl sok pénzt emészt fel, amely megrokkantja Európát és amely támogatásokat dél-amerikai és afrikai fejlesztésekre is lehetett volna használni. Mint folytatta Ázsiában számos ország érti, hogy ha ellenszegül az amerikai akaratnak, akkor Oroszország után ők következnek. Medvegyev mindemellett „nagy Oroszország” szükségességéről beszélt, amely a 20. században megtört, míg szerinte beszédes az is, hogy a 45 milliós Ukrajna népe elmenekült.

Elon Muskot egy Twitter-felhasználó szólította fel a cselekvésre, mondván, Medvegyev megsérti a közösségi oldal alapelveit, hiszen népirtásra szólít fel. Továbbá szerinte ezzel a Twitter egy terrorista államot validál és éppen ezért szankciókat kellene alkalmazni annak vezetőivel szemben. Az amerikai üzletember azonban egy bejegyzésében azt válaszolta, hogy

minden hír egy bizonyos mértékig propaganda, az embereknek maguknak kell dönteniük, hogy minek hisznek.

Musk hozzátette, hogy Putyin háborús bűnösnek nevezett, amiért támogattam Ukrajnát, szóval nem éppen a barátom – utalt arra, hogy a SpaceX cégéhez kapcsolódó Starlink műholdrendszereket biztosít Kijev számára a háború során.


Hirdetés

 

Elon Musk egyébként a Twitter átvételekor a szólásszabadság élharcosának hirdette magát, aláhúzva, hogy azt szeretné, hogy a platformon valamennyi vélemény megjelenhessen – noha ebből voltak kisebb-nagyobb problémái, úgy tűnik tartja magát korábbi elvéhez. Tavaly áprilisban a Twitter bejelentette, hogy blokkolni fogja azokat a felhasználóit, akiknek fiókjai kapcsolatban állnak állami hatóságokkal, amelyek állítólag korlátozzák a nyílt internethez való hozzáférést. A vállalat szóvivője akkor azt mondta, hogy az intézkedés elsősorban az orosz kormányt érinti, és több mint 300 fiókot. Időközben azonban a Twitter feloldotta az orosz kormányhoz kapcsolódó korlátozásokat a mikroblogon, sőt a hírfolyamba ugyanúgy beajánlja azokat az algoritmus, mint bármely más bejegyzést.

Forrás: Magyar Nemzet 

A címlapképen Elon Musk. Forrás: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb