Gulyás Gergely: Magyarországon a baloldali ellenzék által kínált politikai termék ma a hazaárulás

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a baloldali ellenzék által kínált politikai termék ma a hazaárulás; Gulyás Gergely a Magyar Hírlap online kiadásának adott, pénteken megjelent interjújában beszélt a brüsszeli megegyezésről is, amelyhez szerinte az EU részéről már csak politikai döntés kell.

Gulyás Gergely elmondta: Brüsszel a magyar kormánnyal szemben korábban is kettős mércét alkalmazott, ezért a tavalyi választást követően semmi okunk nem volt abban bízni, hogy ez hirtelen megváltozik. Emlékeztetett, a magyar uniós pénzügyi támogatásokat eddig is előfinanszírozták, és ez a mostani viták ellenére is csökkenti annak a veszélyét, hogy az országot Brüsszel magatartása miatt kár érje. Hozzátette: az operatív programokat, a helyreállítási alap tervét már jóváhagyta az EU, ezért most már az a cél, hogy a pénzek is minél hamarabb megérkezzenek.

Ez ma már nem jogi kérdés, hiszen jogilag semmilyen megalapozott felvetése sincs már Brüsszelnek, a hajánál fogva előrángatott követeléseikre is találtunk megoldást. Kizárólag politikai döntés a végleges megegyezés

– szögezte le. Úgy vélte, ma Brüsszel legnagyobb hibája, hogy az Európai Bizottság már nem a szerződések őre, ahogy azt egyébként a lisszaboni szerződés is rögzíti, a közösségi jog nem irányadó a bizottság Magyarországgal szembeni fellépése során. Egy olyan nemzetközi szervezetről beszélünk, ahol a jog uralma, így a jogállam alapelvei nem érvényesülnek – fogalmazott. Megjegyezte: az igazságszolgáltatásnál nagyon közel járnak a megegyezéshez, más területeken pedig lehet, hogy elhúzódó viták lesznek, de a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos nézeteltérések, illetve a migrációs kérdésekben tapasztalható eltérő vélemények egyike sem olyan átfogó feltétel, amely az összes pénzt blokkolná.


Hirdetés

Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban kiemelte: pillanatnyilag az Európai Unióban magányos a magyar békevágy, de várakozásai szerint a józan észnek előbb vagy utóbb érvényre kell jutnia, ez pedig azt jelenti ebben az esetben, hogy el kell kerülni a háború kiszélesedését, mert akkor ez könnyen világháborúvá fajulhat. Kiemelte: nem vitatják Ukrajnának az önvédelemhez fűződő jogát, tisztelik a hazájuk védelmében harcoló katonákat, de kell, hogy legyen az önvédelem támogatásának európai korlátja, hiszen egy világháború veszélyét nem kockáztathatjuk meg. Gulyás Gergely szólt arról is, mióta polgári kormány van Magyarországon, azóta racionális, az ország érdekeinek megfelelő, elsősorban energetikai együttműködésünk van Oroszországgal, ami nyilvánvalóan a magyar gazdaság működéséhez nélkülözhetetlen energiaforrások beszerzését helyezi előtérbe. Hozzátette: a magyar érdekből kell kiindulni, ami egy energiaszegény országban az energiaimport lehetőségének biztosítását jelenti, és bár 2010 után sokat tettek azért, hogy a diverzifikáció megvalósuljon, de ma az ország kőolaj- és gázellátása Oroszország nélkül nem biztosított.

Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét a rendszerváltozást követő magyar politika borzalmas és kártékony alakjának nevezte, a magyar baloldal külföldi támogatását firtató kérdésre pedig azt válaszolta, a jogrendszer eddig is tiltotta, hogy a pártok és jelölő szervezetek a választási kampányban külföldi pénzt használjanak fel. Gulyás Gergely szerint Magyarországon a baloldal által kínált politikai termék ma a hazaárulás.

Nem szabadok és nem függetlenek, mert megvették őket és nem magyar érdeket képviselnek, mert a vevőik külföldiek

– mondta. Megjegyezte: a baloldalnak Magyarországon kívül van súlya, ahol a támogatóik, finanszírozóik élnek, és ahol feljelenthetik az országot.

Itthon azt látjuk, hogy a magyar társadalom nagyon nagy része, még az is, amelyik nem szimpatizál a polgári kormánnyal, csalódott az ellenzékben, elégedetlen velük, és a tisztességes baloldali emberek nagy többsége sem gondolja azt, hogy amerikai pénzekből kellene Magyarországon választási kampányt folytatni. Miként azt sem, hogy ne kellene lennie egy nemzeti minimumnak, amit az ellenzék is támogatni tudna

– mondta. Hozzátette: a baloldal európai parlamenti képviselői – mint Dobrev Klára, Cseh Katalin, Donáth Anna, Ujhelyi István – felvesznek Brüsszeltől havi nettó öt-hatmillió forintnak megfelelő eurót, és cserébe azért dolgoznak, hogy a magyar tanárok ne kereshessenek bruttó nyolcszázezer forintot.

(MTI)

A címlapképen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. április 6-án.
MTI/Balogh Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb