Konzervatív győzelem Finnországban
Petteri Orpo volt pénzügyminiszter, az ellenzéki jobbközép Nemzeti Szövetség vezetője bejelentette pártja győzelmét a vasárnapi finn parlamenti választáson, az eddigi kormányfő, Sanna Marin pedig elismerte választási vereségét.
Az 53 éves Petteri Orpo híveihez intézett beszédében úgy fogalmazott, hogy erős mandátumot kaptak politikájuk megvalósításához. A voksok 97,7 százalékos feldolgozottsága mellett pártja 20,7 százalékos támogatottságot és ezzel 48 mandátumot szerezhet a 200 fős törvényhozásban. Második helyen a bevándorlásellenes Finnek (korábban Igazi Finnek) végeztek a voksok 20,1 százalékával (46 mandátum), míg a jelenlegi miniszterelnök, Sanna Marin pártja, a baloldali finn Szociáldemokrata Párt (SPD) 19,9 százalékot szerzett (43 mandátum).
Az eredményből kiindulva, a Nemzeti Szövetség vezetésével fognak zajlani a Finnország új kormányának megalakítását célzó tárgyalások
– hangsúlyozta Orpo. A három legerősebb párt 20 százalék körüli eredményével egyik politikai erő sem lesz képes egyedül kormányt alakítani. Mindazonáltal a legtöbb szavazatot szerző párt vezetője kap hagyományosan elsőként kormányalakítási megbízást. A választási részvétel 71,9 százalék volt.
(MTI)
A címlapképen Petteri Orpo, az ellenzéki jobbközép Nemzeti Koalíciós Párt vezetõje bejelenti választási gyõzelmét a finn parlamenti választások estéjén Helsinkiben 2023. április 2-án.
MTI/AP