Kaszab Zoltán: Elfáradt a háborúban Európa
„Néhány ország egyre nehezebben tart ki a szankciók mellett, azt hiszem, hogy anyagilag ki vannak merülve.” Ha ez egy „Ki mondta ezt?” kezdetű találós kérdés lenne, azt hiszem kevesen találnák el a jó választ. Az idézet ugyanis nem egy szankcióellenes politikustól, hanem Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőtől származik, aki eddig az Oroszország elleni újabb és újabb korlátozó intézkedések egyik fő kezdeményezője és leglelkesebb támogatója volt. Komoly dolgokról árulkodik, ha már ő is óvatosabban fogalmaz.
A lengyel miniszterelnök nyíltan beszélt ugyanis arról, hogy egyes Uniós tagállamok belefáradtak már a szankciókba és Ukrajna ilyen mértékű anyagi támogatásába. Nem ő volt egyébként az egyetlen háborúpárti politikus, aki hasonlóan fogalmazott. Szlovákia eddig szintén Ukrajna egyik legnagyobb támogatói közé tartozott, hiszen nemrég még MiG29-es vadászgépeket is adott a megtámadott keleti szomszédjának. Ezzel szemben a napokban Zuzana Caputova államfő kijelentette, hogy
Ukrajna támogatása Szlovákiában morális és anyagi szempontból is kimerülőben van.
A két, leginkább háborúpárti politikusok között számontartott vezető ilyen jellegű kijelentései arra utalnak, hogy komoly fordulat lehet készülőben az Unió politikájában. Persze az átmenet lassú lesz és könnyen lehet, hogy addig jelzésértékkel még egy szankciós csomagot is elfogadnak majd a tagállamok. Az viszont biztos, hogy a nemzeti kormányok vezetői kezdik felmérni azt, hogy a szankciók a visszájára sültek el. Oroszország ugyanis a Wall Street Journal amerikai napilap értékelése szerint is szinte zökkenőmentesen túljutott a korlátozások okozta nehézségeken, a Bloomberg pedig egyenesen arról ír, hogy gázolajexportja idén év elején soha nem látott csúcsot döntött. Mi történt eközben Európában?
A szankciókat egekbe szökő energiaárak követték, amelynek következtében elszabadult az infláció, az európai polgár pedig azt érzi, hogy rosszabbul él, mint a háború előtt.
Nem lenne csoda, ha a nemzetek vezetői szépen-lassan elkezdenék felismerni, hogy bizony az ő bőrükre is megy a játék és ha ezt így folytatják tovább, a következő választáson a népharag messzire zavarja őket a kormányrúd közeléből. Orbán Viktor egyébként már az ősszel utalt egyik interjújában arra, hogy a szankciókkal és a háború támogatásával kapcsolatos álláspont idővel változni fog. Úgy tűnik, megint a magyar miniszterelnöknek lett igaza. Budapest pedig nagyot nyerhet azzal, hogy kitartott és nem változtatott békepárti és szankcióellenes álláspontján.
Most ugyanis Magyarország az, akihez lehet igazodni. A korlátozó intézkedések sikerességében és szükségességében elbizonytalanodók tudhatják, hogy van egy „első fecske” és nincsenek egyedül.
Nem a következő napokban, de hosszú távon ebből kialakulhat egy olyan szankcióellenes koalíció, amely blokkolhatja a jövőben tervezett hasonló intézkedéseket, sőt, akár a jelenlegiek visszavonásáért is elkezdhet lobbizni. Kár, hogy ehhez a jövőbeli belátáshoz az kell, kellett, hogy az európaiak a bőrükön érezzék a háború és a szankciók negatív hatásait. Pedig a történelem már bizonyította, hogy a háborúk végéhez nem az erőltetett korlátozó intézkedések és a fegyverszállítás, hanem a párbeszéd, a kommunikáció és a tárgyalás vezethet. Ahogyan az 2015-ben is történt, amikor – ha megoldani nem is – befagyasztani legalább sikerült a konfliktust. Persze ahhoz akkor az kellett, hogy Németország élén egy erős, Amerikától a jelenleginél függetlenebb vezető álljon, az akkori francia elnök tekintélyét pedig nem tépázták belpolitikai csatározások. Egyelőre csak bízhatunk abban, hogy az európaiak kifáradása ismét arra készteti majd a kontinens vezetőit, hogy a sarkukra álljanak és elkezdjenek végre a béke érdekében lépéseket tenni. A 24. órában vagyunk, már nem sok idő van a késlekedésre.
A címlapkép forrása: Pixabay.com
