Kárpátaljai fiataloknak állított össze ajándékcsomagot az Emberi Méltóság Tanácsa

Húsvét előtt kárpátaljai fiataloknak állított össze ajándékcsomagot az Emberi Méltóság Tanácsa, az adományt Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke vette át Budapesten.

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke az eseményen azt mondta, hogy a tanács megalakulása óta segíti a Kárpát-medence magyarságát, ezúttal fiatalokat szeretne adományokkal támogatni az ukrajnai háború okozta nehézségek enyhítésére.

Hozzátette: a magyar állam segítsége mellett nélkülözhetetlen a civilek támogatása a háborús körülmények között.

Brenzovics László, aki Lomnici Zoltántól és Szunai Miklóstól, az Emberi Tanács elnökének főtitkárától vette át az ajándékcsomagokat, úgy fogalmazott, a kárpátaljai magyarság rendkívül nehéz helyzetben van. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy még nagyon sokan élnek ott, működnek a magyar oktatási intézmények, az árvaházak.

Azt mondta, a Kárpát-medence magyarsága szolidáris Kárpátaljával. „Nagyon fontos a szolidaritás érzése, mert megerősíti a Kárpátalján élőket abban, hogy megőrizzék magyarságukat – jelentette ki.


Hirdetés

Az adományokat a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Főiskola hallgatói, középiskolások és a nagydobronyi árvaház lakói kapják.

(MTI)

A címlapképen Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke és Szunai Miklós, az Emberi Méltóság Tanácsa főtitkára átadja a Kárpátalján élő fiataloknak összeállított adományokat Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökének Budapesten 2023. március 28-án. Forrás: MTI/Soós Lajos

'Fel a tetejéhez' gomb