Csehák Hajnalka a gyászról: Egy kicsit több a vigasz a keresztyén ember számára, mert tudja, hogy az elhunytnak már jobb
A gyász egy természetes emberi folyamat, amit minden ember megtapasztal az életében, de nem mindenki tudja, mit kezdjen vele. A gyermekek gyászfolyamatáról és a felnőttek elakadásairól beszélgetett a Reformatus.hu oldal újságírója Csehák Hajnalka pszichológussal, aki a Károli Gáspár Református Egyetemen tanított pályaszocializációt és veszteségpszichológiát.
– Keresztyénként hajlamosak vagyunk a gyászolót annyival elintézni, hogy ne sírjon, mert hozzátartozója már Istennel örül a mennyben. De a hívő ember, még ha ezt tudja is, akkor is egy érző lény. Mennyiben különbözik egy keresztyén ember gyásza egy nem keresztyénétől?
– Még ha kis mértékben is, de abban különbözik, hogy egy kicsit több a vigasz a keresztyén ember számára, mert tudja, hogy az elhunytnak már jobb. De azt fontos leszögezni, hogy a gyászban leginkább a saját hiányainkat gyászoljuk, azt gyászoljuk, ahogyan nekünk hiányzik. Az, hogy neki már jobb, az egy megnyugtató vigasz a keresztyén ember számára – mondta el a pszichológus.
– A gyermekeknél a gyászfeldolgozás többek között függ attól, hogy hány éves gyermekről beszélünk. Már a csecsemőkorú gyermeken is megfigyelhető, hogy ha haláleset történik a családban, akkor az a csecsemő viselkedésén, hangulatán, étkezésén meglátszik. Ennek ahhoz van köze, hogy a csecsemő erősen reagál a környezetében lévő felnőttek lelki állapotára. A gyermekeket körülbelül két és fél-három éves korukban kezdi el foglalkoztatni a halál, de ilyenkor általában még csak a növények, állatok halála. Az emberek haláláról körülbelül öt-hat éves korban kezd el gondolkodni a gyermek, amikor azzal szembesül, hogy például az óvodából valakinek meghal a nagyszülője. De itt még csak arra jut el, hogy ha valaki nagyon öreg, akkor az meghal. Ez egy-két év alatt továbbfejlődik bennük, és elkezdik félteni a szüleiket, a környezetükben lévő felnőtteket. Elkezdenek gondolkodni arról, hogy mi történhet akkor, ha elveszítik őket – tette hozzá.
Csehák Hajnalka pszichológus a beszélgetés végén elmondta: manapság nagyon hiányoznak azok a hagyományos rítusok, amelyek a gyászhoz kapcsolódtak. Egyre többször már halotti tort sem tartanak a gyászolók, pedig nagy szerepe van a rítusoknak abban, hogy elrendezzük magunkban a halottal kapcsolatos viszonyunkat. Az istentiszteleteknek is nagy szerepe van az elbúcsúzásban. Sokan jelezték, akik nem hívőként a temetés után részt vettek egy templomi megemlékezésen, hogy az mélyen megérintette őket.
A teljes interjút a Reformatus.hu oldalon olvashatják.
A címlapkép forrása: Unsplash
