Trombitás Kristóf: Nem tűrhetjük a Horn Gyula-sétányt
Az egész baloldali, magát progresszívnak csúfoló, magyarországi baloldalról a legigazabb képet az mutatja meg, ahogy a mai napig Horn Gyuláról vélekednek. Ahogy mosdatják, relativizálják, mismásolnak, nyöszörögnek afelett, amit tett, aki volt. És lehet itt megbocsátásról hadoválni, felemlegetni későbbi érdemeit, ha ugyan akadnak olyanok – egyébként ne legyünk a balosokkal szemben mi totálisan egyoldalúak, ilyet is fel lehet sorolni -, de végül a lényeg mégis egy: a Budapestet sajnos még egy ideig irányító baloldal egy pufajkás, 1956-ban magyarokra lövő, kollaboráns hazaárulóról nevezett el közterületet. Majd amikor a kormányhivatal döntése nyomán kiderült, hogy ezt meg sem tehették volna, Karácsony Gergelyben rögtön bekapcsoltak a régi berögzülések: Horn elvtársat meg kell védeni, hiszen azon emberek istállóját irányította egykoron, akik közé ma Karácsony is tartozik és amely istállónak ma a vezetője, főnöke, Gyurcsány Ferenc.
Említettem Horn bizonyos érdemeit. Nem, a határnyitás nem tartozik ezek közé, ahhoz valójában alig volt köze. Az azonban tény, hogy bizonyos érdemeket objektíven akkor is el kell ismerni, ha azokkal mélységesen nem is értünk egyet. Horn Gyula irányításával az MSZP nagyon erős néppárttá nőtte ki magát – aminek persze okait, a lusztráció elmaradásától kezdve a Demokratikus Chartán át számos esetből levezethető volna -, ahogy az is tény, hogy a mostani, balos politikai generációhoz képest Horn világítótorony volt. Ezzel azonban semmit sem mondtunk a pártállami tevékenységéről, még inkább arról, ami 1956 óta terhelte a lelkiismeretét. Pontosabban a lelkiismeretével nekünk semmi kezdeni valónk nem volt akkor és azóta sem, azzal magának kellett elszámolnia.
Minket az érdekel, hogy közéleti pályafutása utolsó részét kivéve végig a demokratikus Magyarország ellensége volt. Előbb fegyverrel, az utcán vadászva forradalmárokra, később mint íróasztalok mögött ülő elnyomó.
Képzeljük el egy pillanatra, mi lenne a baloldal véleménye, ha egy nyilaskeresztes keretlegény utólagos megjavulását próbálnák nekik elmagyarázni, hivatkozva későbbi jótéteményeire, kiemelve azt, hogy a megvallott bűnöket meg lehet bocsátani – Karácsony nyilatkozott így. Nem igazán látom magam előtt, ahogy ezt akceptálni tudnák, egyébként nagyon helyesen. Ma azonban sajnos még mindig ott tartunk egész sok emberből kiindulva, hogy a totalitárius rendszerek bűneit erősen megkülönböztetik. Nekem semmi gondom sincs azzal, sőt, megfelelő eljárásnak tartom, hogy bizonyos bűnöket elkövető embereket közel 100 évesen is bíróság elé kell állítani.
Erkölcsileg és büntetőjogilag is van, ami nem évül el.
Azt viszont felháborítónak tartom, hogy szélsőségekre való tekintettel megkülönböztetjük az elkövetőket és a komcsi esetében már felmerülhet mentő körülményként a bűnös életkora, meg egyebek. Ezért nem büntettek meg idehaza senkit sem, ezért sikerült még azt is elrontani, hogy legalább Biszku Béla jogerős ítélettel forduljon rá a halálos ágyára.
Nem, Horn Gyula közéleti tekintetben nem érdemel bocsánatot, a többit pedig elrendezte vagy elrendezi, akivel el kell. Az pedig, hogy a mostani baloldalunk is úgy kezeli, mint valami szent tehenet, a sokadik példája annak, hogy semmit sem változtak.
Ezek ugyanazok. És demokratikus módon gondolkozó ember nem tűrheti, hogy Horn Gyula nevét bármilyen közterület is viselje.
A címlapképen résztvevők láthatók a Horn Gyula-emlékkonferencián a XI. kerületi Villányi úti Konferenciaközpontban 2018. szeptember 12-én. Forrás: MTI/Mohai Balázs
