„A fronton lévő és az eltűnt katonákért imádkozunk a szentmiséken”

Március 20-án a gyulafehérvári szemináriumba látogatott Magyar Gergely OFM, a kárpátaljai ferences misszió tagja, aki előadást tartott a katolikus egyház jelenlegi helyzetéről, amelyet a háború hatásaival sújtott Kárpátalján tapasztalhatnak a hívek. A Gyulafehérvári Papnevelő Intézet oldala, a seminarium.ro készített egy hosszabb lélegzetű interjút a szerzetessel, akit a magyarság mindennapos nehézségeiről, a kárpátaljai pasztoráció körülményeiről kérdeztek. Ebből az interjúból közlünk részleteket.

– Milyen gondolatokat, érzéseket váltott ki Önből, mint ferences szerzetes atyából, a háború? Mi volt az első reakciója, amikor szembesült a háború tényével?

– Amikor kitört a háború, akkor én még Magyarországon voltam, Szécsenyben teljesítettem szolgálatot, viszont volt már tapasztalatom Kárpátaljáról. A háború kitörése fájdalmasan érintett, hiszen azon a területen, amit nagyon szerettem és szeretek a mai napig, ott most kimondottan rossz helyzet alakult ki. A háború kitörése után fél évvel újból Kárpátaljára helyezett ki a magyar ferences tartományfőnök szolgálatra. Amiben lehetett, rögtön kezdtem segédkezni, a humanitárius feladatok ellátásától kezdve mindenben, amiben csak lehetett. Fájt az, hogy ide jutott az orosz-ukrán konfliktus.

Mint ferences szerzetesnek, a gondolatomban az volt, hogy az én feladatom most a béketeremtés lesz.

Tudtam, hogy nem én fogom megteremteni a békét, megoldani a háborút, hanem Assisi Szent Ferenc jutott eszembe, aki a béke embere volt. úgy gondoltam, hogy a békét kell hirdetni, szolgálni. Ezen elképzeléssel kezdtem el újbóli kárpátaljai szolgálatomat.

– Egy éve robbant ki a háború. Miben változott meg a kárpátaljaiak gondolkodása, mindennapi tevékenysége?

– Bár a történelemkönyvekből ismerjük a háborút, és bízunk abban, hogy minket nagy ívben kikerül, mégis messze keleten, 1000-1500 km-re Kárpátaljától jelenleg egy véres küzdelem zajlik, amelyben emberek halnak meg. Kárpátalján mi mégsem a valóságos háborút tapasztaljuk, hanem mondhatni a hátország szerepét érzékelhetjük, amelyre ugyancsak óriási hatással van a háború.

Minden szentmisében név szerint felsoroljuk azon katonákat, akik a helyi közösség ismerősei, rokonai közül kint vannak a fronton; imádkozunk az eltűnt katonákért is. Így a mindennapi imádságainkban is ott vannak a háború által közvetlenül érintett embertársaink, szeretteink és ismerőseink is.

Fontos kiemelni három tényezőt, amely szinte alapjaiban változtatta meg a kárpátaljaiak mindennapjait, életét. Mindenekelőtt az emigráció, amelynek következtében például a hittanórákra járó gyerekek száma nagy mértékben megcsappant. Azonfelül nagy gondot okozott, hogy az energiakorlátozások következtében hónapokig megbénult sok, addig természetes módon végbemenő mindennapi esemény. Jó példa erre, hogy azon emberek, akiknek munkája során a villamosenergia nagy szerepet játszott – és itt nem csak az irodai alkalmazottakra, hanem a pedagógusokra, szolgáltatásokra is gondolok – teljesen képtelenekké váltak feladataik ellátására. Harmadsorban a hadseregbe való sorozás volt az, amely rendkívüli változásokat eredményezett. Ismerek sokakat, akiket besoroztak, és jelenleg is a fronton teljesítenek katonai szolgálatot.

A családokra és közösségekre rányomja a bélyegét a háború. Előhozott olyan etnikai feszültségeket, amelyek békeidőben nem igazán látszanak meg, törnek felszínre.

A kérdés pedig az, hogy ezen feszültségekre ki hogyan reagál, hogyan kommunikál róla, mert az negatív értelemben véve különbözőségekhez, feszültségekhez vezet. A levegőben ott van a félelem és a békétlenség: félelem a háborús borzalmaktól, attól, hogy szeretteink veszhetnek el a háborúban, valamint békétlenség, amelyet a rossz életkörülmények előképe hoz elő az emberekből.

– Mit lát elsődleges célkitűzésének a renden belül, illetve azon kívül az eddigi történések fényében?

– Egységes irányelv, célkitűzés létezéséről nem tudok. Ami mindenképp fontos, az a béketeremtés. Az ukrán nyelvű ferences testvéreink Belső-Ukrajnában aktívan részt vesznek a humanitárius segélyek továbbításában, de a bombázott területek mentésében is szerepet vállalnak. Mi, akik a hátországban vagyunk, a humanitárius segélyek osztásában is részt veszünk, mivel egy része ezeknek Kárpátalján keresztül jut tovább keletre. Nyilván mégis

egy fontos irányelv van, az evangélium, ami minden papnak és szerzetesnek támpont kell, hogy legyen. Ami „furcsa” lehet, az az, hogy ami az ukránoknak evangélium, az az oroszoknak is evangélium, de ugyanakkor a magyaroknak is evangélium. Éppen ezért tölt el mélységes fájdalommal, hogy keresztény országok és keresztény emberek vívnak háborút egymással.

– Hogyan fogják megünnepelni most a húsvétot a kárpátaljai katolikus közösségek?

– Karácsonykor azt vettük észre, hogy több család elment otthonról, Kárpátaljáról, holott addig az általános tendencia az volt, hogy a vendégmunkás édesapák jönnek haza karácsonyra, húsvétra együtt ünnepelni a családdal. Az elmúlt karácsony alkalmával tapasztaltuk döbbenten – amely érthető is –, hogy a feleség és a gyerekek mentek el az apuka után Magyarországra vagy nyugatabbra megünnepelni a karácsonyt. Tehát egyfajta „ellenáramlás” figyelhető meg.

Tudomásul kell vennünk az idei ünneplésünkben, hogy lesz egy olyan szomorú valóság, hogy sokkal kevesebben fogjuk tudni együtt ünnepelni Krisztus Urunk feltámadását, mert a húsvétot is többen máshol fogják ünnepelni.

A Magyar Gergely ferences szerzetessel készült interjú teljes változata ITT olvasható.

Forrás: Seminarium Incarnatae Sapientiae (SIS), Seminarium.ro

A címlapkép forrása: Kováts Álmos-Botond/SIS