Történelmi Magyarország jelkép a válogatott meccseken: az MLSZ szerint nincs ellentmondás 

Bonyolult ügybe keveredett a magyar futball a történelmi Magyarország-jelkép miatt, ugyanis korábban felmerült, hogy a régi országhatárokat ábrázoló szimbólumokat nem szabad beengedni a mérkőzésekre, majd ellentmondásos nyilatkozatok születtek a FARE, az UEFA és az MLSZ részéről. 

Aztán a hazai szövetség március 21-i közleménye szerint a FARE és az UEFA „az MLSZ érvelését elfogadva elismerte, hogy önmagában a történelmi Magyarország térkép és az árpádsáv színei nem minősülnek rasszista magatartásnak, ugyanakkor a drapériára helyezett további szimbólumokra és feliratokra, a szurkolói rigmusokra ez nem vonatkozik”.  

„Az egyeztetések eredményeképpen a történelmi Magyarország tiszteletét és a határon túli szurkolókkal való összetartozást szimbolizáló drapéria stadionba történő bevitelét a szövetség engedélyezni fogja az alábbi feltételek betartása mellett:

– kizárólag a történelmi Magyarország térképét ábrázolhatja, más szimbólumot vagy feliratot nem;
– kizárólag piros, fehér és zöld színek lehetnek rajta;
– a molinót – a megszokott módon – be kell mutatni tartalma, valamint az égésmentesítés ellenőrzése miatt;
– a molinó a stadionban nem korlátozhatja a szurkolókat a mérkőzés zavartalan nézésében.


Hirdetés

A szurkolóinknak ugyanakkor tudnia kell, hogy ha a fentiek szerint engedélyezett drapériára a kihelyezésekor bármilyen módon rasszista vagy politikai üzenet kerül, illetve a drapériához bármilyen rasszista vagy politikai üzenet kapcsolódik, akkor az fegyelmi eljárást von maga után, és ezzel a szurkolóink maguknak, szurkolótársaiknak, a csapatnak és a magyar labdarúgás megítélésének ártanak” – tették hozzá.  

Azonban Romániából azonnal megérkeztek a reakciók, állításuk szerint az UEFA Nagy-Magyarország melletti döntése „példátlan helyzetbe hozza a román labdarúgást”. Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke úgy fogalmazott, hogy „az UEFA nem hozott bölcs döntést”. Állítása szerint a Nagy-Magyarország térképet csak a történelemórákon, didaktikai elemként kellene használni. Úgy értékelte, hogy a döntésnek revizionista felhangja van, ami egyáltalán nem járul hozzá az államok közötti párbeszédhez és a következő időszakban feszültséget okozhat. 

A román szövetség aztán egészen odáig ment, hogy állásfoglalást kért az UEFA-tól, amely alapján kiadtak egy közleményt. Azt írják, hogy az európai szövetség nem engedélyezte és nem is fogja engedélyezni az MLSZ által említett szimbólumokat az európai meccseken, és az MLSZ hibát követett el a bejelentéssel, mivel e szimbólumok megjelenítése megszegi az UEFA Fegyelmi Szabályzatában foglaltakat (provokatív és/vagy politikai tartalmú üzenetek), s az FRF, ha szükséges, ezt jelenteni fogja a fegyelmi bizottságnak.

Az ügy aztán egyre csak zavarosabb lett, mire az MLSZ úgy döntött, hogy kiad egy közleményt még a Magyarország-Észtország mérkőzés előtt, amelyet változtatás nélkül közlünk: 

Az MLSZ korábban – Csányi Sándor elnök ígéretének megfelelően – tisztázó kérdést tett fel az ügyben érdekelt nemzetközi szervezeteknek. Az UEFA és a FARE írásos állásfoglalását értékelve és a helyzetet mérlegelve az MLSZ azt a döntést hozta, hogy az egyértelmű vagy rejtett szövegek és szimbólumok nélküli történelmi Magyarország térkép megalapozottan nem képezi fegyelmi eljárás tárgyát, ezért engedélyezi a szövetség feltételeinek megfelelő drapéria bevitelét.

A fentebb írtakról az MLSZ március 20-án részletes és pontos tájékoztatást adott: azonban sajnálatosan a helyzetet néhány esetben félreértették, félremagyarázták. A sajtóban megjelent bizonytalanságok és félreértések miatt tartjuk fontosnak megismételni, megerősíteni és rövid magyarázattal kiegészíteni a korábbi közleményünket.

Megismételjük tehát, hogy az MLSZ döntéséről van szó, azaz nem állítottuk és most sem állítjuk, hogy az UEFA engedélyezte, vagy konkrétan tiltotta a drapéria bevitelét. Kijelentettük és most is kijelentjük, hogy mindkét szervezet (és az MLSZ is) továbbra is elítéli a diszkrimináció minden formáját és harcolni fog a rasszista, kirekesztő vagy politikai üzenetekkel szemben. Ugyanakkor az MLSZ a két szervezet írásos nyilatkozata ismeretében úgy ítéli meg, hogy a szövetség álláspontját a szervezetek érdemben nem vitatták és nem cáfolták, ezért a szövetség az általa előírt feltételeknek megfelelő drapériát beengedi a stadionba a következő két mérkőzésre, azzal a meggyőződéssel, hogy a fegyelmi vétséget eredményező egyértelmű vagy rejtett üzenetek kizárása esetén nem lesz megalapozott fegyelmi eljárás a kizárólag a térképet ábrázoló drapériák kihelyezésével kapcsolatosan.

Úgy gondoljuk, hogy a fentiek egyértelműek, megalapozottak és szabálykövetőek, és a FARE, az UEFA és az MLSZ is megfelelő körültekintéssel állt hozzá a kérdéshez. Ismereteink szerint egyedül a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) értelmezte saját szemszögéből egyoldalúan és vélhetően korlátozott információk birtokában a tényeket, és támadta meg indokolatlanul az MLSZ döntését. Az MLSZ a maga oldaláról a román szövetséggel való együttműködését korrektnek tekinti, és a jövőben is törekszünk a jó viszony megőrzésére, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a kérdésbe való beavatkozása illetéktelen és megalapozatlan. Éppen ezért levélben tájékoztattuk a társszervezetet, hogy jelen esetben nem a román szövetség kompetenciájába tartozik az MLSZ által meghozott döntés megítélése és kommunikációja.

Végezetül megerősítjük: az MLSZ a két nemzetközi szervezet megfontolt és körültekintő nyilatkozatát értékelve, saját hatáskörben hozta meg a felelős döntést, amellyel a számos országban élő többszázezres magyar szurkolói közösség egysége előtti tiszteletet kívánja kifejezni: a rasszista és kirekesztő üzenetet nem tartalmazó drapériákat beengedjük a stadionba.

Ungváry Zsolt: Zászlók a futballpályán

A címlapképen magyar szurkolók láthatók a labdarúgó Nemzetek Ligája A divíziója 3. csoportjában játszott Magyarország – Olaszország mérkõzés elõtt a Puskás Arénában 2022. szeptember 26-án. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

'Fel a tetejéhez' gomb