Borrell: A változó geopolitikai környezetben összefogásra, a partnerségek megerősítésére van szükség

Oroszország Ukrajna elleni jogtalan és agresszív háborúja ébresztő volt, amely rávilágított, hogy a változó geopolitikai környezetben összefogásra, a partnerségek megerősítésére és a új együttműködések létrehozására van szükség – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a Schuman Biztonsági és Védelmi Fórum első ülésén.

Josep Borrell, az Európai Parlament épületében tartott ülés nyitóbeszédében hangsúlyozta: egyetlen ország sem képes egyedül szembenézni a hatalmi politika visszatérésével, egyedül kezelni a hagyományos és hibrid fenyegetések keveredését, az éghajlatváltozás következményeit és a természeti erőforrásokért folyó fokozott versenyt. Mindezen kihívások globális következményekkel járnak – hívta fel a figyelmet.

A főképviselő kiemelte: a jelenlegi, változó geopolitikai környezetben a kölcsönösen előnyös biztonsági és védelmi partnerségek elengedhetetlenek a szabályokon alapuló nemzetközi rend és a hatékony multilateralizmus fenntartásához, a közös célok eléréséhez, valamint a világbékéhez és biztonsághoz való hozzájáruláshoz.

Közölte: az EU 2022-ben elfogadott biztonságpolitikai és védelempolitikai iránymutatása, az úgynevezett Stratégiai Iránytű mentén az EU megkezdte elmélyíteni és megerősíteni együttműködését régi és új partnereivel. Az iránytű meghatározza azokat a lépéseket, amelyeket az EU követni fog annak érdekében, hogy megerősítse cselekvőképes, hatékony és felelős szereplőként betöltött pozícióját a biztonság és a védelem területén, hozzájárulva ezzel polgárai biztonsága és jóléte védelméhez, valamint a nemzetközi békéhez és stabilitáshoz – emelte ki.

„Erős európai védelmet építünk. Egy cselekvőképesebb Európát, amely képes megvédeni értékeit és érdekeit” – fogalmazott.

Az Európai Unió elkötelezett a nemzetközi béke, a biztonság és a stabilitás megerősítése, valamint az ENSZ Alapokmányában meghatározott, szabályokon alapuló nemzetközi rend védelme mellett – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

A Schuman Fórumot a jövőben kétévente rendezik meg az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője védnökségével. Célja, hogy megerősítse azokat a partnerségeket, melyek meghatározzák az EU magas szintű biztonsági és védelmi törekvéseit. A fórum része az EU szélesebb körű kötelezettségvállalásának, hogy a nemzetközi és regionális szereplőkkel és kétoldalú partnerekkel világszerte fennálló kapcsolatok összetartóbb és átfogóbb hálózatát hozza létre.

Megkönnyíti az EU és tagállamai, valamint a partnerei közötti, a nemzetközi biztonságról és védelemről folytatott párbeszédet és stratégiai gondolkodást. Megvizsgálja a folyamatban lévő geopolitikai áramlatokat és irányzatokat, kérdéseket és kezdeményezéseket.

A fórum politikusokat, döntéshozókat, az uniós tagállamok és partnerországok katonai képviselőit, valamint azon nemzetközi és regionális szervezetek képviselőit tömöríti, amelyekkel az EU együttműködik a biztonság és a védelem terén.

(MTI)

A címlapképen Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője megnyitja az EU külügyminisztereinek és védelmi minisztereinek találkozóját Brüsszelben 2023. március 20-án. Forrás: MTI/AP/Geert Vanden Wijngaert

Iratkozzon fel hírlevelünkre