Ungváry Zsolt: Meddig marad még meg a Fidesz többsége?
Ha leragadunk egy téves tételnél, később sem sikerül helyes megoldásra jutni. Ezt az egyszerű igazságot nem képes a hazai baloldal felismerni, amikor még mindig axiómaként kezeli azt az állítást, miszerint magából a rossz választási rendszerből következik a Fidesz újabb és újabb győzelme.
Még a jobb sorsra érdemes Hont András is azt nyilatkozta a Die Weltnek (vajon miért pont őt kérdezték?), hogy „Orbán 2010 óta úgy építette át az államot, az intézményeit és a választási törvényt, hogy a Fidesz mindig megnyeri a választásokat”.
Mivel ez a hibás tézis rendre felbukkan a honi (és a külföldi) sajtóban, érdemes újra és újra megcáfolni, különben a tények dacára igazságként épül be a köztudatba. A valóság az, hogy a rendszer, elsősorban a stabilitás és a kormányozhatóság érdekében, a legerősebbet jutalmazza. (Így alakíthatott kormányt az MDF 1990-ben 24, az MSZP 1994-ben 33, vagy akár a Fidesz 1998-ban 26 %-os listás eredménnyel.) Valóban, a mandátumok kiosztása torzít, de nem a Fidesz, hanem a győztes javára. Hogy ez mennyire így van, arra jó példát szolgáltatnak a 2022-es budapesti adatok. A fővárosban az ellenzéki összefogás nyert 48-41-re, ami az egyéni körzetekben 17-1-es diadalban manifesztálódott. Országosan a kormánypártok 54-34-es győzelme 87-19-es egyéni mandátumarányt hozott, vagyis az 54%-ot 82 %-ra tudták váltani, szemben a budapesti 48 kontra 94-gyel. Tehát egy relatív kicsi (7 százalékpontos előny) elsöprő (88 százalékpontos) mandátumtöbbletet hozott a győztesnek, ebben az esetben a baloldalnak. A megoldás tehát roppant egyszerű: népszerűbbnek kell lenni az ellenfélnél. Tulajdonképpen ez a demokrácia lényege. Amíg a Fidesz országosan 45-50 % fölött van, illetve amíg egyetlen ellenzéki párt vagy pártszövetség nem éri ezt el, addig esélytelenek. Ez puszta matematika.
Ráadásul a Fidesz nem csak a pártokat „gyűrte maga alá” és egyesítette a jobboldalt, hanem a szavazókat is. Márpedig ehhez kevés a diktatúra és az erőszak, ugyanis a szavazófülkében nem kötelező a korábbi kisgazdának, MDF-esnek, nemzeti liberálisnak, kereszténydemokratának stb. elfogadnia a helyzetet, szavazhatna máshová. De nem teszi. Ennek okát kellene az ellenzéknek felderítenie.
Ha a Fidesz annyira rosszul csinálja mint mondják, miért népszerű? Miért nem tud a másik oldal olyasmit mondani, mutatni, amivel szavazókat vonzanának? Nem a számokkal kell bűvészkedni, hanem megfelelő programot és személyeket kell felsorakoztatni. Ez tizenhárom éve nem sikerül, ugyanazt a mezőnyt rendezik újra és újra.
Schiffer András annak idején azért hagyta ott az LMP-t és a napi politikát, mert belátta, hogy amíg nincs szellemi erőtér, hátország, támogató tömegek, addig esély sincs jó eredményre. Közben azonban kiderült, hogy a Fidesz válaszain és ajánlatán kívül nem építhető normális alternatíva. Nem azért, mert ezt bárki betiltaná, hanem mert a kormánypártok a felmerülő problémákra újra és újra a legjobb, de legalábbis a társdadalom többségének egyetértésével találkozó válaszokat adják meg. Még Schiffer is egyre többször kénytelen egyetérteni a kormánnyal, és az egyébként tehetséges és értelmes egykori politikus sem tudott egy másik szellemi erőteret felépíteni (igazán még definiálni sem). Pillanatnyilag úgy tűnik, a Fidesz magyarázataitól alapvetően eltérő narratíva annyira idegen a magyar lélektől és érdektől, hogy eredményes politika nem építhető rá. Az elmúlt 13 évben nem sikerült az ellenzéknek ezt a tételt megcáfolnia, és sorozatos kudarcainak oka ebben leledzik, nem a választási rendszerben.
Még mindig ott tartunk bő tizenöt évvel az őszödi beszéd és 2006 ősze után, hogy Gyurcsányban testesül meg az alternatíva. Abban az emberben, aki egyszerűen vállalhatatlan pártállami-hazudozós-szemkilövetős-nemzetmegtagadó múltja miatt; aki családi-kapcsolati hálójával mindazt megidézi, amivel szemben a rendszerváltás, majd a 2010-es fülkeforradalom létrejött; aki elrejthetetlen szenvedélybetegségével, fura elszólásaival (nem ellenfél, hanem ellenség, földönfutóvá teszik a színigazgatót stb.), nevetséges hülyeségeivel (kígyózó kígyók, prímszámok kavalkádja) és titkosszolgálati kockázataival (cigánygyilkosságok kusza háttere, a tévéostromkor vágóhídra küldött rendőrök, stb.) nem egyszerűen ellentmondásos, hanem vérlázítóan kártékony és elfogadhatatlan személy.
És rajta kívül, úgy fest, már csak a kétfarkú kutyák vicce van, akik nyilvánvalóan nem alkalmasak a kormányzásra; ha komolyan gondolják a viccet, akkor azért, ha meg egyéb céljuk van, akkor azért, mert hazudnak (reggel, éjjel meg este) átverve a választókat, ugyanis viccnek álcázzák komoly szándékaikat.
Sokan és sokszor leírták, hogy bármelyik demokratikus választási rendszerben a Fidesznek többsége volna (nem kicsit), ennek ellenére újra és újra felvetődik, hogy a kormány a rendszer miatt leválthatatlan. Ez olyan, mintha a kupából történő kiesést a Fradi vezetősége azzal magyarázná, hogy a labdarúgás szabályait úgy alkották meg, hogy az a Leverkusennek kedvezzen. Pedig a megoldás annyi, hogy több gólt kell rúgni. Ilyen egyszerű.
Címlapkép: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu
