Újabb ballisztikus rakétát lőtt fel Észak-Korea

Észak-Korea rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát bocsátott fel vasárnap a Keleti-tenger irányában, a dél-koreai hadsereg szerint ez volt a negyedik ilyen erődemonstráció egy héten belül, miközben Szöul és Washington öt év óta a legnagyobb közös hadgyakorlatot tartja.

A dél-koreai vezérkari főnökök egyesítette bizottsága arról számolt be, hogy egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát észleltek, amelyet a szomszédos ország északnyugati részén fekvő Észak-Phjongan tartományból indítottak el.

A japán védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a rakéta ötven kilométeres magasságba jutott, mintegy 800 kilométeres távolságot tett meg, majd becsapódott a tengerbe.

Dél-Korea hétfő óta az elmúlt öt év legnagyobb katonai hadgyakorlatát tartja az Egyesült Államokkal közösen, amelynek célja az együttműködés megerősítése az északi fenyegetés felerősödésével szemben. A „Szabadságpajzs” elnevezésű katonai manőver a tervek szerint március 23-ig tart.

Az ilyen hadgyakorlatok rendszeresen kiváltják Észak-Korea haragját. Phenjan ezeket a területe elleni megszállás főpróbájának tekinti, és válaszul „megsemmisítő” fellépést ígér.

A vasárnapi rakétaindítást pénteken megelőzte egy interkontinentális ballisztikus rakéta felbocsátása. Ez volt a második ilyen rakétakísérlet idén, amelyet a Hvaszong-17-típusú, az észak-koreai rakétaarzenál legerősebbikével hajtottak végre és egybeesett Jun Szok Jol dél-koreai elnök tokiói látogatásával.

Japán és Dél-Korea, a két szomszéd, amelyek történelmi vitájuk miatt évek óta szemben álltak egymással, most a legmagasabb szinten kezdtek tárgyalásokat, és elhatározták, hogy egységesen lépnek fel Észak-Korea ellen.

Phenjan kedden két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát, március 12-én pedig két robotrepülőgépet indított egy tengeralattjáróról.

(MTI)

A címlapképen az észak-koreai kormány által 2023. március 17-én közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára figyeli, amint egy Hvaszong-17-es interkontinentális ballisztikus rakétát lőnek ki a phenjani nemzetközi repülőtérről március 16-án. Forrás: MTI/AP/KCNA/KNS

'Fel a tetejéhez' gomb