Szijjártó Péter: Magyarország 105 tonnányi orvosi eszközzel segíti Törökországot a földrengés után

Magyarország újabb 105 tonnányi egészségügyi eszközt szállított Törökországnak, így segítve a sérültek ellátását a februári földrengést követően – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Ankarában.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) rendkívüli külügyminiszteri ülésén mindenekelőtt Magyarország részvétét fejezte ki „török testvéreinknek” a közelmúltbeli földrengéssel kapcsolatban.

„Aggodalommal figyeltük az eseményeket, imádkoztunk, hogy minél többen túléljék ezt a természeti katasztrófát, és mindent megtettünk azért, hogy a szükséges segítséget ide juttassuk a legnehezebb órákban” – fogalmazott felszólalásában.

Továbbá emlékeztetett, hogy 167 magyar kutató-mentő érkezett a helyszínre 29 mentőkutyával, akik 35 túlélő életét tudták megmenteni. Hozzátette, hogy hazánk az újjáépítésben is kész segítséget nyújtani, s mivel az ilyen helyzetekben hatalmas nyomás nehezedik az egészségügyi rendszerre, a magyar kormány az előző hónapban küldött 1500 kilogrammnyi gyógyszert követően most újabb 105 tonna egészségügyi, orvosi eszközt szállított Törökországba.


Hirdetés
„A török hatóságokkal történt konzultációkat követően lélegeztetőgépek, kötszerek, infúziós eszközök, gyógyszerek találhatók ebben a nagy szállítmányban, amely hozzá fog járulni ahhoz, hogy a sérültek és betegek ellátása sikerrel tudjon megtörténni” – jelentette ki.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) rendkívüli ankarai külügyminiszteri ülésén 2023. március 16-án. MTI/KKM/Borsos Mátyás

Aláhúzta, hogy az eredményes fellépéshez nemzetközi összefogásra van szükség, Magyarország ezért támogatja a katasztrófavédelmi tevékenység összehangolásáról szóló megállapodás létrejöttét a TÁSZ keretein belül, és részt is kíván venni ebben az együttműködésben. Szijjártó Péter az ukrajnai háború témáját is érintette, mondván, hogy a szomszédságban közvetlenül és rendkívül súlyosan érezhetők a fegyveres konfliktus hatásai.

„Mi békét akarunk. Ebben a háborúban sajnos magyar emberek is meghaltak már. Azt gondoljuk, hogy a legfontosabb feladat most az emberéletek mentése, márpedig emberéleteket csak békében lehet menteni. Ezért köszönjük, hogy a Türk Államok Szervezetének tagországai mind-mind a béke hangján szólnak” – közölte.

„Fontos, hogy minél többen, minél hangosabban szóljanak a béke hangján, hiszen Európában háborús retorika uralkodott el, a háború hangja nagyon hangos, és nekünk, akik békét akarunk, erősíteni kell a törekvéseinket (…) Mert ne felejtsük el, a világ országainak döntő többsége békét akar” – hangsúlyozta.

Rámutatott, hogy a világ a háború nyomán a blokkosodás irányába indult el, ami rossz hír és ellentétes a magyar érdekekkel. „Mi a konnektivitásban, az összeköttetésekben, a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésben hiszünk, s erre, azt hiszem, hogy kiváló példa a Türk Államok Szervezete, hiszen itt vannak kaukázusiak, közép-ázsiaiak, európaiak, és mind tisztelettel tudunk együttműködni” – mondta.

A miniszter végül úgy vélte, hogy ennek jó kifejeződése a Türk Befektetési Alap létrejötte is, amelyben Magyarország is részt kíván venni, mivel ezzel magasabb dimenzióba léphet a gazdasági-kereskedelmi együttműködés.

„Ráadásul ez a befektetési alap forrásokat tud generálni ahhoz, hogy a hazánk energiaellátásának biztonságához szükséges infrastrukturális fejlesztéseket ebben a térségben végre tudjuk hajtani, mert mára világossá vált, hogy Magyarország energiaellátásának diverzifikálása nem lehetséges a türk államokkal való együttműködés nélkül” – szögezte le.

(MTI)

Címlapkép: Orvosi eszközök egy repülőgép előtt a Liszt Ferenc-repülőtéren 2023. március 16-án. Magyarország újabb 105 tonnányi egészségügyi eszközt szállított Törökországnak, így segítve a sérültek ellátását a februári földrengést követően – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ankarában. MTI/KKM/Király Márton

'Fel a tetejéhez' gomb