Amerika egyre csak veszít jelentőségéből
Elég, ha megnézzük azon országok listáját, akik fegyverekkel támogatják Ukrajnát a konfliktusban. Gyakorlatilag az európai országokon, Kanadán és az Egyesült Államokon kívül alig találunk olyan országot, amely hajlandó ilyen szinten támogatni a kijevi vezetést. Még Washington legszorosabb távol-keleti szövetségesei, Japán és Dél-Korea sem merészkedtek idáig, hiszen „csak” szavakkal és segélyszállítmányokkal segítik a megtámadott Ukrajnát. Ha viszont azt a tábort nézzük, akik békét akarnak, kijelenthetjük, hogy
az Egyesült Államok szövetségesei egyáltalán nincsenek többségben a világon.
A háború befejezésének pártján áll Kína, India, a közép-ázsiai régió, valamint Afrika és Dél-Amerika országainak nagy része is. Ezek alapján pedig egyértelmű, hogy – bár Magyarországról nézve sokszor úgy tűnik – az amerikai álláspont egyáltalán nincs többségben a világban. És ez egyre inkább nem csak az orosz-ukrán háború kérdésében van így. A valódi verseny ugyanis ma már Kína és az Egyesült Államok között zajlik, ennek pedig az orosz-ukrán háború csak egy epizódja, bár kétségtelenül az első, Európából valóban szemmel látható epizódja.
Az egyre élesedő nagyhatalmi konfliktus során pedig Peking rájött, hogy csak úgy tud Washington fölé kerekedni, ha szövetségeseket gyűjt.
Ezt teszi Oroszországgal, ezt teszi Afrikában és Latin-Amerikában is. Kína elsősorban a felek közötti gazdasági előnyök kiaknázására törekszik, politikai értelemben sokkal kevesebbet vár el, mint az Egyesült Államok. Míg Washington szinte erőszakkal terjesztené a világon a nyugati típusú demokráciát, Pekingnek nincsenek elvárásai az egyes államok politikai berendezkedését illetően. Persze nagy kérdés, hogy ez évtizedek múlva is így lesz-e, de az tény, hogy most így van. Kína okosan építkezik és jó diplomáciai érzékkel nyomul be olyan területekre, amelyek eddig egyértelműen az USA „fennhatósága” alatt álltak.
Így lesz például szépen-lassan kínai befolyási övezet a teljes Közel-Kelet, annak minden olcsón kitermelhető ásványkincsével együtt.
Ennek egyik legegyértelműbb jele, hogy Kínának sikerült elérnie azt, hogy az elmúlt években ősellenségnek számító Irán és Szaúd-Arábia a közvetítésével újra felvegyék a diplomáciai kapcsolatot és normalizálják az együttműködésüket. Ne feledjük, arról a Szaúd-Arábiáról van szó, amely Washington egyik legszorosabb szövetségesének számított az arab világban és amelyet a Pentagon állig felfegyverzett az elmúlt években.
A globális folyamatok tehát jól mutatják, hogy Washingtonnak lassan ébrednie kell, ha meg akarja tartani globális hegemóniáját. Rá kell jönnie arra, hogy ha tovább folytatja kioktató, magas lovon ülő, igazságosztó politikáját, a meglévő szövetségeseit is elmarja magától. Kína pedig szépen-lassan megszerzi az összes piacot és ráteszi a kezét a világ összes olcsón fellelhető ásványkincsére és stratégiai fontosságú nyersanyagára.
Ha pedig ez megtörténik, akkor a világtörténelem során először úgy mehet végbe az „első számú nagyhatalom” titulus cseréje, hogy azt a leváltott fél szinte észre sem veszi. A tét tehát óriási és ha az USA nem lép időben, akár mindent elveszíthet.
