Hamarosan elindulnak a várostérség-fejlesztési programok

A vidék népszerűségének és megtartó erejének növeléséhez versenyképes megélhetést biztosító, vonzó és helyben elérhető munkahelyekre, jó minőségű és magas életszínvonalat biztosító infrastruktúrára és szolgáltatásokra van szükség – hangsúlyozta Dr. Latorcai Csaba területfejlesztési miniszterhelyettes Tatán, a terület- és gazdaságfejlesztés új kihívásairól szóló előadásában.

A településeink fejlesztésében növelni kell a térségi szemléletet

A parlamenti államtitkár Tata város önkormányzatának hagyományos rendezvényén tájékoztatta a település életét meghatározó munkáltatókat, a 100 legtöbb adót fizető cég vezetőjét a területfejlesztés irányairól – közölte lapunkkal a területfejlesztési miniszter hivatala.

Az esemény kapcsán az államtitkár megjegyezte, hogy a területfejlesztés alapját a járások képezik, ugyanakkor a településeink fejlesztésében is növelni kell a térségi szemléletet.

Az a jó fejlesztés, aminek a hatásait nem csupán a településen belül lehet érzékelni, hanem egy tágabb térség egésze számára is pozitív változást hoz – emelte ki az államtitkár.

Ezt kívánják elérni a hamarosan elinduló, úgynevezett várostérség-fejlesztési programok is, amelyek keretében harmonizáltan valósulhatnak meg az egy gazdasági térséget alkotó, egymás közelében fekvő nagyvárosok fejlesztései.


Hirdetés

A jövőbeni fejlesztéseket döntő jelentőséggel kell, hogy meghatározzák a helyben élők elképzelései

Hangsúlyozta továbbá a közös gondolkodás fontosságát és szükségességét, hiszen a jövőbeni fejlesztéseket döntő jelentőséggel kell, hogy meghatározzák a helyben élők elképzelései. A legjobban a helyiek tudják, hogy mire van szükségük az adott település fejlődése érdekében. A helyi célkitűzésekre építve növelhető a legnagyobb mértékben a települések, régiók, járások versenyképessége – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Latorcai Csaba beszélt a nagyvárosi agglomerációs térségek sajátos fejlesztési szempontjairól, valamint az európai uniós források felhasználásának aktuális helyzetéről.

A területfejlesztési miniszterhelyettes kiemelte, a 2021-2027-es időszakban a hazai társfinanszírozással együtt több mint 14 000 milliárd forint uniós forrás fogja segíteni Magyarország további fejlődését.

A címlapkép forrása: Területfejlesztési miniszter hivatala

'Fel a tetejéhez' gomb