Több keresztényt meggyilkoltak, amiért szavaztak a nigériai elnökválasztáson

Bola Tinubu, a leköszönő elnök pártjának jelöltje nyerte a hétvégi nigériai elnökválasztást. A szavazás tisztaságát többen is megkérdőjelezték, köztük a nigériai Katolikus Püspöki Konferencia.  Arra kérik a kormányt, vegyék figyelembe a választók és a többi politikai párt panaszait.

„Az, hogy a megszámlált szavazatokat késéssel továbbították a Független Nigériai Szavazatszámláló Bizottságba, kétséget vet fel a választás tisztaságával kapcsolatban” – írja közleményében Lucius Iwejuru Ugorji, Owerri érseke, a nigériaia Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. 

„Éppen ezért tapintható a feszültség az országban és nem csak pár politikai párt, de a nigériaiak egy része is részt vesz a zavargásokban” – mondta.

„Mindegy, mennyi időbe telik, a Független Szavazatszámláló Bizottságnak be kell bizonyítania, hogy tiszteletben tartják a kollektív akarat szentségét és visszaszerzik az emberek kormányba és közintézményekbe vetett bizalmát”

– tette hozzá.


Hirdetés

Tinubu egy muszlim politikus a Yuruba törzsből és a leköszönő elnök, Muhammadu Buhari pártjának jelöltje volt.

A részvételi arány 29 százalék volt, jóval alacsonyabb, mint a legutóbbi, 2019-es választáson. A szavazóhelyiségekben több videófelvétel is készült, amelyekből kiderül, hogy több választót megfélemlítettek.

A nigériai választásoknak nagy jelentősége volt a szélsőséges iszlám elleni küzdelemben, ezért a terroristák már hetekkel a választások előtt rettegésben tartották a keresztényeket, megfenyegették őket, hogy ne menjenek el szavazni.

Legalább 10 keresztényről tudni, akiket a választás estéjén otthonukban gyilkoltak meg, mert leadták a szavazatukat.

Forrás: CNA

A képen Bola Tinubu korábbi lagosi kormányzó, a nigériai kormányzó Progresszív Kongresszus párt jelöltje köszönti támogatóit az elnökválasztási győzelmét igazoló oklevél átvétele után Abujában 2023. március 1-jén. Forrás: MTI/AP/Ben Curtis

'Fel a tetejéhez' gomb