FBI: Nagy valószínűséggel egy laboratóriumi incidens okozta a koronavírus-világjárványt

Christopher Wray, az FBI vezetője szerint Kína mindent megtett azért, hogy ne derüljön ki az igazság a koronavírus-járvány kiindulásáról.

Három vuhani kutató került először kórházba

A Fox Newsnak adott interjújában az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda vezetője nyíltan beszélt a titkosított dokumentumok tartalmáról.

Az amerikai hírszerzés korábbi jelentése szerint a vírus először a kínai Vuhanban terjedt el még 2019 őszén. Ekkor a Vuhani Virológiai Intézet három kutatója lett annyira beteg, hogy kórházi ellátásra szorultak. A kutatók a jelentés szerint részt vettek a koronavírus tanulmányozásában.

Az FBI kijelentéseit hiteltelennek és politikai manipulációnak nevezte a kínai külügyi szóvivő.


Hirdetés

Múlt hét végén a The Wall Street Journal és a The New York Times című amerikai lap arról írt, hogy a vírus eredetének vizsgálata során az amerikai energiaügyi minisztérium arra az eredményre jutott „alacsony megbízhatóság” mellett, hogy a kórokozó egy kínai laboratóriumból, Vuhan városából véletlenül került a környezetbe és kezdett el terjedni.

Donald Trumpot korábban összeesküvés-elmélet terjesztésével vádolták

2020. májusában Donald Trump is azt állította, hogy egy laborból került ki a vírus. Akkor az amerikai titkosszolgálat és a baloldali média is összeesküvés-elmélet terjesztésével vádolta. Egyes feltételezések szerint a Covid-19 világjárvány befolyásolhatta az elnöki székének az elvesztését is.

 

'Fel a tetejéhez' gomb