ENSZ: Afrika a Föld népességének közel negyven százalékát adja majd száz év múlva

Az ENSZ hosszú távú spekulációja szerint Afrika 2100-ban a föld népességének közel negyven százalékát adja majd, Kína pedig már be is váltotta az előrejelzést, és 2022-ben 850 ezer fővel csökkent a lakosság – írja a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ). 

Kína jelenleg 1,4 milliárdos létszáma 2050-re 1,25 millióra, 2100-ra pedig hatszáz millióra csökken majd. A termékenységi adatok ismeretében csupán idő kérdése, hogy a ma még dinamikusan növekvő India is erre az útra lépjen majd, és akkor Európáról nem is beszéltünk – írja az MKDSZ. Ezek az előrejelzések azonban egyelőre kevéssé érik el az emberek ingerküszöbét, mivel a sajtó továbbra is a globális népességnövekedéstől hangos.

A termékenység világszerte megfigyelhető csökkenése miatt az emberiség létszámemelkedésének üteme is csökken, vagyis a növekedésnek egyszer meg kell állnia. A legutolsó ENSZ-becslés szerint a Föld népessége (kerekített értékben) 2030-ra 8 és fél milliárd, 2050-ben 10 milliárd, 2100-ban pedig 11 milliárd lesz majd. Ez egyúttal az emberiség létszámának a várható maximumértéke, vagyis a 22. század már a globális népességcsökkenés évszázada lesz – írják.

Kiemelték, a jövő fő kihívásának az elöregedést tekinthetjük, amihez viszont nem kell megvárni 2100-at, mert a legtöbb európai országban ez már most is ténykérdés.  Az eltartók és eltartottak arányának felborulása alapjaiban érinti a társadalmi szolidaritáson alapuló nyugdíjrendszert, különösen azokban az országokban, ahol a fiatalok jelentős része eleve inaktív. A már említett ENSZ-jelentés szerint a 60 év felettiek száma 2017–2050 között megduplázódik, 2017–2100 között pedig megtriplázódik, elérve a kétmilliárdos létszámot, vagyis sokkal gyorsabb arányban nő, mint az emberiség egésze. Európában ekkor a lakosságnak már több mint egyharmadát teszik majd ki a jelenlegi egynegyed helyett.


Hirdetés

Jelenleg az Egyesült Államok a világ harmadik legnépesebb országa (kerekített értékben 330 millió fővel), amelyet a 270 milliós Indonézia, a 220 milliós Pakisztán és a 210 milliós Brazília követ. Az előrejelzések szerint azonban 2050-re a hetedik helyen álló, jelenleg alig több mint kétszáz milliós Nigéria lép a harmadik helyre, akkor már több mint 400 milliós létszámmal. Az Egyesült Államok – bár állampolgárainak száma az előrejelzések szerint alig marad el majd az afrikai országétól – a negyedik helyre szorul. India népessége egyébként ekkorra már megközelíti az 1,7 milliárdot, ami országlétszám tekintetében világtörténelmi rekordot jelent majd.

Ami Afrikát illeti, itt Nigérián kívül még 25 olyan ország található, amely 2050-ig megduplázza a jelenlegi népességét. A fekete kontinens 1950-ben a föld lakosságának mindössze csupán kilenc százalékát adta, és ez az arány még 2000-ben is csak tizenhárom százalék volt. Az ENSZ előrejelzése szerint azonban 2050-re már a globális népesség egynegyedét, 2100-ban pedig már 38 százalékát teszik majd ki. 

Mi a helyzet Magyarországon?

Magyarországon már 1981-ben elkezdődött a természetes népességcsökkenés, ami azóta is tart.  Az utóbbi években – egyrészt a hazai családpolitikának köszönhetően – egy európai szinten közepesnek mondható, 1,55 körüli termékenység jellemzi az országot, ami különösen a negatív rekordnak számító 2011-es érték (1,23) ismeretében figyelemreméltó. Ezenkívül, mivel most már többen költöznek vissza Magyarországra, mint ahányan kimennek, az EU-csatlakozást követő kivándorlási hullám népességapasztó hatása is megszűnni látszik – írják. A pozitv változások ellenére a fogyatkozás így is folytatódik: az Eurostat előrejelzései szerint a következő harminc évben Magyarország létszáma mintegy egytizedével lesz kisebb, mint most.

Az Eurostat az országokon belüli területekre vonatkozó adatokat is lemérte, ezek szerint a hazai népességcsökkenés legnagyobb vesztese Kelet-Magyarország lesz:

  • Szabolcs-Szatmár-Beregben 82 ezer fővel, Borsod-Abaúj-Zemplénben 77 ezer fővel,
  • Békés vármegyében 61 ezer fővel, míg Jász-Nagykun-Szolnokban 51 ezer fővel zsugorodhat a lélekszám a következő 30 évben.
  • Győr-Moson-Sopron vármegyében viszont – a belső vándorlási folyamatoknak köszönhetően, egyfajta kivételként – némi gyarapodás is várható.

Az írást teljes terjedelmében az MKDSZ oldalán olvashatják.

Forrás: MKDSZ.hu

A címlapkép forrása: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb