Fülöp Attila: Ha törik, ha szakad, a gyermeket meg kell védeni

A gyermekvédelem társadalmi szerepéről beszélt a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön egy székesfehérvári egyházi fenntartású gyermekvédelmi intézményben.

A Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ új székhelyének átadásán Fülöp Attila kijelentette: „ha törik, ha szakad, a gyermeket meg kell védeni”.

Az államtitkár hangsúlyozta:

amennyiben egy gyermeket kiemelnek a saját családjából, vagy nem nevelkedhet abban a családban, ahol született, akkor azonnali gyors és hatékony segítségre van szüksége, amit Magyarországon a gyermekvédelem rendszere tud biztosítani.

Hozzátette, ennek a segítségnek egy „új vára” a most átadott épület, amely 500 gyermek életét segíti.


Hirdetés

Elmondta, hogy az országban 23 ezer olyan gyermek van, akinek nem adatott meg, hogy saját, vér szerinti családjával ébredjen és hozzájuk is térjen haza. Ennek a traumának a feldolgozásában, gyógyításában pótolhatatlan segítséget nyújt az egyház, amelynek 2000 éves tapasztalata ezen a területen – jegyezte meg.

Közölte, hogy a gyermekvédelem több mint háromnegyedét egyházi fenntartók látják el, és ezt a munkát csak az egyházak, az önkormányzatok és az állam együttműködésével lehet elvégezni.
Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája megáldja a Hajdúdorogi Főegyházmegye fenntartásában működő Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ új székhelyének átadóünnepségén Székesfehérváron 2023. február 23-án. (Forrás: MTI/Vasvári Tamás)

A Hajdúdorogi Főegyházmegye fenntartásában működő Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ új székhelyének ünnepélyes megáldását Kocsis Fülöp metropolita érsek végezte.

A rendezvényen jelen volt Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök és Cser-Palkovics András (Fidesz), a város polgármestere.

(MTI)

A címlapképen Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára beszédet mond a Hajdúdorogi Főegyházmegye fenntartásában működő Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ új székhelyének átadóünnepségén Székesfehérváron 2023. február 23-án. Forrás: MTI/Vasvári Tamás 

'Fel a tetejéhez' gomb