Németországban rendszeres az újságírók bántalmazása, ellentétben Magyarországgal

Egy nemrégiben megjelent jelentés szerint Magyarországon sokkal jobb újságírónak lenni, mint Nyugat-Európában, mégis leginkább hazánkkal kapcsolatban zajlanak éles viták a médiahelyzet kapcsán. Az Európai Bizottság által finanszírozott beszámoló szerint ezekben az országokban ugyanis komoly fizikai fenyegetésnek vannak kitéve a médiamunkások, ráadásul a sajtószabadságot is többször korlátozzák, mint Magyarországon − írja az Index a Transzparens Újságírásért nevű civil szervezet közleménye alapján.

A Media Freedom Rapid Response (MRFRR) elkészítette a 2022-es évre vonatkozó jelentését, amely az EU tag- és tagjelölt államaiban előforduló, a sajtó- és médiaszabadság megsértésére irányuló eseteket gyűjti össze. A beszámoló szerint Magyarország kapcsán összesen 11 olyan esetet regisztráltak, amely a szervezet szerint sértette valamilyen módon a sajtószabadságot. Ugyanakkor az is kiderül, hogy fizikai fenyegetésnek viszonylag ritkán vannak kitéve a magyar médiamunkások: mindössze két olyan esetről számolnak be hazánk kapcsán, amikor fizikai atrocitás ért újságírót.

A civil szervezet szerint Nyugaton rosszabb helyzetben van a sajtó: Németországban 87, míg Franciaországban 51 olyan esetet regisztráltak, amikor valamilyen módon sérült a sajtó- és médiaszabadság. Németországban rengeteg olyan eset történt ahol fizikailag bántalmazták az újságírókat, volt olyan eset is, amikor követ dobtak rájuk vagy fegyverrel támadtak rá egy rádió irodaházára. Németország esetében ráadásul rendszeres az újságírók fenyegetése, zaklatása is – áll a jelentésben.

A másik ilyen EU tagállam Franciaország, ahol elterjedt a fizikai és a verbális erőszak alkalmazása a sajtó munkatársaival szemben. Itt is volt fegyveres támadás a sajtó ellen, egy alkalommal például a francia közszolgálati televízió székházára nyitottak tüzet ismeretlenek tavaly. 


Hirdetés

A European Centre for Press and Media Freedom (ECPMF) jelentéséből egyértelmű, hogy Németországban és Franciaországban sokkal több alkalommal éri támadás a sajtószabadságot, mint Magyarországon, mégis leginkább hazánkkal kapcsolatban zajlanak éles viták a nemzetközi porondon a médiahelyzet kapcsán.

Forrás: Index

A címlapkép forrása: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb