Az üldözött keresztényeket támogató francia szervezet a földrengés után azonnal a károsultak segítségére sietett

Az SOS Chrétiens d’Orient egy francia civil szervezet, amely azért jött létre, hogy önkéntesein keresztül támogassa az üldözött keresztényeket a Közel-Keleten és Afrika egyes országaiban. A szervezetnek állandó központja van Szíriában, így a földrengést követően azonnal a katasztrófakárosultak segítségére tudtak sietni. Ugyan már tíz nap telt el a földrengés óta, az SOS Chrétiens önkéntesei azóta is fáradhatatlanul dolgoznak. Elértük Benjamin Blanchard-t, a szervezet főigazgatóját, aki arról számolt be, hogy telt az elmúlt tíz napjuk és milyen a helyzet jelenleg Szíriában.

– Hogyan tudnak segíteni a földrengés károsultjain?

– Már rögtön a katasztrófa utáni napon a segítségükre tudtunk sietni. Felmértük, hogy mire van szükségük és azonnali, gyors adományokkal támogattuk őket. Mostanra (február 15-én este nyilatkozott nekünk) az önkénteseink nagyjából 2 tonna élelmet osztottak szét. Több száz csomag gyógyszert, több mint 2 tonna tisztálkodási eszközt és nagyjából 400 kg tápszert. Összesen több, mint 4 tonna alapvető élelmiszert és tisztálkodási eszközt adtunk át a több ezer rászorulónak.

Romos házak Aleppóban. (Forrás: Facebook/SOS Chrétiens d’Orient)
– Jelenleg hol tartózkodnak?

– Aleppóban van egy állandó központunk, itt vagyunk most is, és ez tette lehetővé, hogy azonnal tudjunk reagálni. Az első rengések után a csapatunk azonnal munkába állt, hogy segítsen a bajba jutottakon.

– Most milyen állapotok uralkodnak ott?

– A helyzet tragikus. Rengeteg épület összeomlott és még legalább 200 épületet le fognak rombolni, mert veszélyes lenne lakni bennük. Országszerte 275 menedékhelyet nyitottak, hogy befogadják azokat, akik otthon nélkül maradtak. Mi is többféleképpen tudunk segíteni. Egyrészt adományokkal tudjuk őket támogatni a nehéz időszakban, másrészt pedig segítünk az otthonaik újjáépítésében. Nem felejthetjük el, hogy a szírek egy nagyon súlyos gazdasági válságon mennek keresztül. A földrengés a már amúgy is tragikus helyzetet súlyosbítja tovább. 


Hirdetés
Romos házak Aleppóban. (Forrás: Facebook/SOS Chrétiens d’Orient)
– Hogyan tudjuk akár Magyarországról segíteni az önkéntesek munkáját?

– Mint már említettem, az SOS Chrétiens d’Orient-nak állandó missziója van Aleppóban, ahol sok önkéntesünk dolgozik. Mivel az ország krízisből krízisbe esik, a szervezet munkájára továbbra is szükség lesz,  az anyagi hátteret pedig a jószívű adakozók biztosítják. Aki szeretne segíteni, a jedonne.soschretiensdorient.fr  weboldalon keresztül tudja ezt megtenni.

A címlapképen az SOS Chrétiens d’Orient önkéntesei láthatók. Forrás: Facebook/SOS Chrétiens d’Orient.

'Fel a tetejéhez' gomb