Nézőpont Intézet: Brüsszel megbukna egy valódi jogállamisági vizsgálaton

Brüsszel megbukna egy valódi jogállamisági vizsgálaton – derül ki a Nézőpont Intézet elemzéséből, amelyet a jogi és politikai fejlemények figyelembevételével készített a jogállamiság helyzetéről az Európai Unió intézményeiben.

Az intézet szerdán közleményében tudatta az MTI-vel, hogy nyolc megállapítást tett a jogállamiság brüsszeli helyzetéről. Értékelésük szerint a jog uralma helyett egyre inkább a jog figyelmen kívül hagyása és a joggal való visszaélés hatja át az EU működését.

Úgy fogalmaztak, hogy az Európai Parlamentben (EP) eluralkodott a büntetlenség kultúrája, miközben az EP szerződésellenesen bővítené hatáskörét a tagállamok rovására. Az Európai Bizottság pedig már nem a szerződések semleges őre, amióta a Juncker-bizottság megteremtette a politikailag motivált eljárások és döntések kultúráját – fogalmaztak. Miközben az uniós intézmények és vezetőik a pluralizmus elkötelezett hívének mutatkoznak, kettős mércével mérik a tagállamokat és a különböző kisebbségi csoportokat, valamint figyelmen kívül hagyják a nemzetállamok vezetőinek, intézményeinek és a nemzetállami népszavazások véleményét – írták. A Nézőpont Intézet közölte: a szerződéses jogkörök semmibevétele, az intézményes elfogultság, a kettős mérce, a korrupció, és a jogbiztonság hiánya mind aláássa a jogállamisági elveket az EU intézményrendszerében.

Forrás: Nézőpont Intézet

A címlapképen Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a nyugat-balkáni országok és az Európai Unió vezetõinek találkozóján tartott sajtóértekezleten a berlini kancellári hivatalban 2022. november 3-án.
MTI/EPA/Clemens Bilan

Iratkozzon fel hírlevelünkre