A Twitter felfüggesztette a CitizenGO-t – Pedofil-ellenes hangokat cenzúráztak!

Néhány hete felfüggesztette a Twitter a CitizenGO fiókját, miután a szervezet egy bejegyzésben felhívta rá a figyelmet, hogy a pedofil lobbi a különböző szexuális orientácókat, identitásokat felhasználva igyekszik érvényesíteni az érdekeit. A cenzúra az egy héttel korábban beütemezett bejegyzésekre is kiterjedt, amiket soha nem tettek közzé. A CitizenGO ezért Elon Muskhoz intézett petíciót indított, amelyben azt kérik tőle, hogy állítsa vissza a szólásszabadságot a Twitteren – ahogyan azt korábban megígérte és vessen véget a családbarát hangok cenzúrájának.

A közösségi média platformok cenzúrája nem újdonság, az élet- és családbarát hangokat régóta igyekeznek elhallgattatni a globalista erők – írja a CitizenGO közleményében. A szervezet rámutat: a Twitter moderátorai most azt igyekeztek megakadályozni, hogy arra figyelmeztessék a közvéleményt, hogy „a különböző szexuális orientációkat és identitásokat egyes csoportok a pedofília normalizálásában szeretnék kicsúcsosítani. A hangunk, a világ több ezer élet- és családpárti hangjával együtt ki van zárva a nyilvános vitákból, mert ideológiai indokokból diszkriminálnak minket.”

A CitizenGO ezért arra kér mindenkit, akinek fontos, hogy ezek a hangok ne legyenek elhallgattatva, hogy adja a nevét a petícióhoz, amelyben arra kérik Elon Muskot, hogy állítsa vissza a szólásszabadságot a Twitteren – ahogyan azt korábban megígérte, és vessen véget a családbarát hangok cenzúrájának.

„Szomorú valóság, hogy a pedofília lobbija hasznot próbál húzni az LMBTQ-lobbi sikereiből, és annak hátszelét felhasználva egy újabb szexuális irányultságként akarja elfogadtatni a pedofíliát Nyugaton. Jelen van például egy arra irányuló kezdeményezés, hogy a pedofilokat „kiskorúakhoz vonzódó személyeknek” nevezzük, ugyanazon a téves alapon, hogy a szexuális orientáció velünk született volna, és nem változhatna” – áll a CitizenGO petíciójában.

Ennek alátámasztására kifejtik: legutóbb az Európai Bizottság egy projektjében jelentek meg „kiskorúakhaz vonzódó személyekként” a pedofilok. A Skót Rendőrség nyilatkozatot adott ki arról, hogy az uniós projekt munkadokumentumából származik a kifejezés. Emellett némely pedofil csoport az LMBTQ-lobbi „Love is Love” szlogenjét is elkezdte használni – figyelmeztetnek. A valóság éppen az, hogy a CitizenGO-t most azért cenzúrázta a Twitter, mert figyelmeztettek a fenti veszélyekre.

A szervezet arról is szólt, hogy amikor Elon Musk átvette a Twitter irányítását, azt ígérte, hogy mindent megtesz, hogy véget vessen a cenzúra hosszú frusztráló éveinek, és egy olyan platform kialakításán dolgozzon, amelyen tiszteletben tartják a szólásszabadságot. Mert pontosan ezt ígérte, a szólásszabadság helyreállítását a Twitteren. Most viszont úgy néz ki, hogy a Twitter még szigorúbb mint a Facebook, az Instagram és a YouTube, hiszen ezeken a platformokon szintén közzétették ezt a tartalmat, és ott nem tiltották le őket.

A  CitizenGO arra is rámutat: a mostanihoz hasonló cenzúra akadályozza, hogy kulcsfontosságú információkat nyilvánosságra hozhassanak olyan kritikus kérdésekben, mint a gyermekek indoktrinációja, vagy más radikális közjóval szembemenő elképzelések. Arról nem is beszélve, hogy ez azoknak a hasonlóan gondolkodó emberek diszkriminációjának egy nyílt formája, amiért egyszerűen más véleményen vannak, mint a liberális elit.

„A globális elit támogatja ezt a cenzúrát, amely megkísérel eltörölni, megbélyegezni és elszigetelni minket. Ha nem teszünk semmit jogaink védelmében, akkor egyre inkább sarokba szorulunk, mert ők biztos nem fogják abbahagyni az elképzeléseik terjesztését. (…) Hasonló támadások világszerte érik az értékvédőket. Fontos tisztában lenni ezzel és felemelni a hangunkat, ahol csak lehetséges. Ne fosszanak meg minket a szólásszabadságunktól és ne szabják meg, hogy miről mit gondoljunk! CSELEKEDJÜNK: meg kell mutatnunk, hogy nem hallgattathatnak el minket, és nem zárhatnak ki minket a társadalomból, aminek mind részei vagyunk”

– áll a petícióban, amelyet ide kattintva írhatunk alá.

A címlapkép forrása: CitizenGO

Iratkozzon fel hírlevelünkre