Érszegi Márk Aurél: Tíz éve mondott le XVI. Benedek

Tíz évvel ezelőtt, 2013. február 11-én valósággal sokkolta a Katolikus Egyházat XVI. Benedek váratlan bejelentése: lemond a pápaságról és egy monostorba visszavonulva az imádságnak szenteli életét. Fokozatosan világossá vált, hogy nem is a lemondás, hanem az emeritus pápa „intézménye” jelenti az igazi újdonságot, aminek „működését” menet közben alakították ki.

Miért mondott le?

Nem nagyon vonta kétségbe senki, hogy a pápának megvolt a joga a lemondásra. A történelmi előzmények, s a kapcsolódó jogi-teológiai gondolkozás ezt egyértelművé tette, a hatályos kánonjogi kódex pedig kifejezetten foglalkozik az esetleges lemondással (332. kán. 2. §.). Benedek pápa lemondása vitathatatlanul érvényesnek volt tekintendő, hiszen maradéktalanul eleget tett a jog által megkívánt külső feltételeknek: szabad akaratából és szabályosan tette meg a nyilatkozatot, azon testület előtt, amelyre a tisztség betöltése is tartozik, ami ebben az esetben a bíborosi kollégium.

A tisztségről való lemondásnak általában van egy alapvető „megengedettségi” feltétele: nem szabad önkényesnek lennie, és az Egyház javát kell szolgálnia. A kánonjogi szakirodalom a jogos indokok között pl. a szerzetesi élet utáni vágyat, az öregséget és betegséget emlegette. Ezekre hivatkozott a történelmi előképnek tekintett V. Celesztin 1294-ben, és tíz éve maga XVI. Benedek is.

Ami azt illeti, XVI. Benedek esetében születtek többé-kevésbé fantáziadús elméletek is a „valós” indokokról, mégsem tűnik észszerűnek kétségbe vonni azt, amit maga az érintett visszatérően kinyilvánított.

Amint azt lemondó nyilatkozatában, majd a 2013. február 27-én tartott utolsó általános kihallgatás során is kifejtette, ismételt lelkiismeret-vizsgálat és imádság után jutott el arra a következtetésre, hogy előrehaladott kora, továbbá testi és lelki erejének ezzel járó megfogyatkozása miatt immár képtelen arra, hogy a pápai szolgálatot megfelelően ellássa.

A kérdés inkább az lehetett, hogy miért, milyen körülmények hatására juthatott ezen döntésre XVI. Benedek. Már a lemondást követően itt-ott elejtett megjegyzések alapján kirajzolódott a döntés háttere. Titkára, Georg Gänswein érsek az általa nemrég kiadott visszaemlékezésekben („Csakis az igazat!”) egyértelművé teszi az indokokat és a lemondás dinamikáját. Eszerint Benedek pápa már a 2012. márciusi mexikói-kubai utazása után meghozta döntését. Az orvosai ugyanis eltanácsolták egy újabb interkontinentális utazástól, márpedig akkor már ismert volt a következő interkontinentális utazás dátuma is: a 2013 júliusi ifjúsági világtalálkozó Rio de Janeiróban. XVI. Benedek úgy érezte, a pápa nem hiányozhat erről a fontos alkalomról, s ezért hozta meg döntését, hogy átadja a stafétát másnak.

Volt egy másik indok is, amire Gänswein érsek szintén utalt: XVI. Benedek úgy érezte, nehezére esik az alkotás: utolsó enciklikája kidolgozásával is lassan haladt, s végül utódjára hagyta annak kiadását (Ferenc pápa: Lumen fidei).

Ha meggondoljuk, hogy XVI. Benedek pápaságának ereje éppen igehirdetésében, tanításában állt, ami megfeszített szellemi munkát igényel, érthetővé válik a lelkiállapot, amibe e felismerés nyomán juthatott.

Persze, joggal mondhatnánk, hogy Róma püspöke pápalátogatások és enciklikák nélkül is Péter teljes értékű utóda, és alapvető funkcióját, mint az egység megtestesítője és a testvéreket a hitben megerősítő egyetemes főpásztor el tudta volna látni akár betegen is. Amint arra a történelem során volt is bőséggel példa – nem beszélve a nagybeteg II. János Pál utolsó éveinek, s végső napjainak hősies tanúságtételéről.

Éppenséggel azonban itt keresendő egy további indok, amit eddig is sejteni lehetett, de Gänswein érsek az említett memoárjában ugyancsak megerősített. Vagyis: XVI. Benedek nem akart olyan helyzetbe kerülni, hogy az Egyházat – az egészségileg meggyengült pápa kifejezett, vagy hallgatólagos, vagy éppen feltételezett megbízásából – környezete irányítsa helyette. Itt még nem a kormányzásra való teljes képtelenné válásról van szó, amelyre az előre letétbe helyezett feltételes lemondó nyilatkozat érvényes lehet, ami VI. Pál óta gyakorlattá vált a pápák részéről (legutóbb XVI. Benedekről is megerősítést nyert, Ferenc pápa pedig maga beszélt egy ilyen dokumentum meglétéről). Inkább csak az „egyszerű” munkaképtelenségre (pl. mozgásképtelenség, vagy beszédképtelenség) gondolt, amikor a pápa ugyan szellemi képességeinek birtokában van, de a napi munkát már nem tudja ellátni.

Ratzinger pápa az utolsó általános kihallgatáson elmondott nagyhatású beszédében ismételten leszögezte, hogy tisztában van cselekedetének súlyosságával, sőt újdonságával is.

Mégis teljes lelki nyugalommal hozta meg döntését, mert „az Egyházat szeretni annyit tesz, hogy megvan a bátorságunk a nehéz döntésekhez, mindig az Egyház és nem saját magunk javát tartva szem előtt”.

Miről mondott le?

A pápai lemondást követő elemzések, nomeg az összeesküvés-elméletek is sok esetben arra a kérdésre koncentráltak, vajon XVI. Benedek teljes egészében lemondott-e a pápaságról, vagy csupán annak (aktív) gyakorlásáról.

Kétségtelen, hogy nyilatkozataival maga Benedek pápa adott alapot a találgatásoknak. Lemondó nyilatkozatában mintegy különbséget tett a péteri szolgálat ellátásának kétféle módja között: „Tudatában vagyok, hogy ezt a feladatot, a maga lelki lényegéből fakadóan, nem csupán tettekkel és szavakkal kell ellátni, hanem nem kevésbé szenvedéssel és imádsággal is.” Ráadásul kifejezetten a „szolgálat aktív gyakorlásáról” történő lemondását említette, miközben arról beszélt, hogy ha nem viseli is többé „az egyházkormányzati hatalmat”, mégis az „imádság szolgálatában” továbbra is az Egyház rendelkezésére áll. Hasonlóképpen, a február 24-i Úrangyala-ima során is arról biztosította a híveket: „mindez nem jelenti, hogy otthagynám az Egyházat, sőt, Isten azért kéri ezt tőlem (ti. a lemondást), hogy ugyanazzal az odaadással és szeretettel szolgáljam az Egyházat, mint ahogy eddig próbáltam, csak a koromhoz és az erőimhez jobban illő módon”. Sőt, azt is kimondta, hogy akit pápává választanak, az „mindig és mindörökre” pápa lesz, nincsen többé magánélete, nem saját magához tartozik immár, hanem végérvényesen az Egyházé, mindenkié. Ezen pedig „a szolgálat aktív gyakorlásáról” való lemondás sem változtat: nem a magánéletbe tér vissza, hanem újfajta módon folytatja az Egyház szolgálatát.

Mindezek nyomán vissza-visszatérő elméletek születtek arról, hogy XVI. Benedek nem a pápai tisztségről magáról mondott le, hanem csak annak aktív gyakorlásáról.

Tehát tulajdonképpen érvénytelen lett volna a lemondása, s így az új pápa megválasztása is… Ezen elmélet alátámasztására felhozták, hogy XVI. Benedek nem hivatkozott a pápai lemondást szabályozó 332. kán. 2. §-ra, illetve a lemondó nyilatkozatában hivatalának megjelölésére két külön, rokonértelmű latin kifejezést használt: munus, illetve ministerium. Gänswein érsek a visszaemlékezéseiben ezt is tisztázni kívánta: a két különböző szó használata csupán stilisztikai változatosság kedvéért történt. Amúgy pedig maga az emeritus pápa több ízben megerősítette, hogy lemondása érvényes és Ferenc pápát tekinti legitim utódának, akinek engedelmességet is fogadott.

Az emeritus pápa újdonsága

Mint láttuk, Ratzinger pápa már hónapokkal korábban meghozta döntését a visszavonulásról, de a bejelentés és a széküresedés beállta között is viszonylag hosszú idő telt el. Mégis az volt az érzés, hogy saját jövendő státusát mintha „menet közben” találta volna ki.

A konkrét részletek a szentszéki szóvivő napi tájékoztatói során fokozatosan derültek ki. 2013. február 26-án jelentették be, hogy lemondását követően XVI. Benedek megtartja pápai nevét és a vele járó „Őszentsége/Szentséges Atya” megszólítást, továbbá címerét, hivatalos címe pedig „emeritus pápa” lesz.

Mint ismeretes, emeritusként is a pápai fehér reverendát viselte, az öv és a körgallér nélkül. Értelemszerűen nem viselte tovább a pápai hatalmat jelképező halászgyűrűt, és a misén pápai palliumot sem.

Az „emeritus pápa” cím amúgy korántsem volt magától értetődő. Gianfranco Ghirlanda kánonjogász (ma már bíboros) például a Civiltà Cattolica jezsuita folyóiratban kifejezetten kizárta ezen cím használatát, mivel az úgymond nem fejezné ki jól a pápaságról való lemondás valódi természetét. Ő a nyugalmazott megyéspüspökök mintájára a „Róma nyugalmazott püspöke” titulust tartotta volna megfelelőnek.

A történelmi előzmények nélküli emeritus pápa cím, valamint a pápai külsőségek csekély változtatásokkal történő megtartása szintén azok érvelését látszott alátámasztani, akik szerint XVI. Benedek csak a péteri szolgálat gyakorlásáról mondott volna le. Az az igazság, maga XVI. Benedek soha nem indokolta meg formálisan új státusát, címét. Egyedül Georg Gänswein egyik interjújában találhatunk közvetett magyarázatot: az emeritus pápa „úgy tartja, hogy ez a cím megfelel a valóságnak” – nyilatkozta a lemondás első évfordulóján. Ugyanő másik alkalommal határozottan leszögezte:

„van egy uralkodó pápa, és van egy emeritus pápa”.

Ha Benedek nem is, Ferenc pápa viszont fokozatosan kifejtette, hogyan látja az emeritus pápa státusát és szerepét az Egyházban. 2013-as brazíliai útjáról hazafelé a szokásos repülőfedélzeti interjú során kitért az elődjével való kapcsolatára: „Néhányan azt mondják nekem: két pápa a Vatikánban? Nincs ő láb alatt? Nem szít forradalmat ellened? … Én kitaláltam egy kifejezést erre: » Olyan, mint amikor nagypapa van a háznál, egy bölcs nagypapa«.” (Benedek erre állítólag úgy reagált, hogy pedig csak 9 évvel idősebb az utódánál…) A 2014-es dél-koreai útját követő repülőfedélzeti interjú során Ferenc pápa még jobban kifejtette: „úgy vélem, XVI. Benedek ezzel a gesztusával de facto intézményesítette az emeritus pápákat”.

Az emeritus pápa szerepe

A „két pápa” együttműködését, s ezáltal az emeritus pápa státusát és funkcióit jobbára utódja, Ferenc alakította: olykor tanácsot kért tőle, rendszeresen találkozott vele, s rávette a visszafogott, de stabilnak mondható jelenlétre az Egyház életében. Ő az emeritus pápát a nyugalmazott püspökök mintájára képzelte el, akik valamiképpen továbbra is részt vesznek korábbi egyházmegyéjük életében. Elmondása szerint Ferenc pápa kifejezetten arra biztatta XVI. Benedeket, hogy találkozzon emberekkel, hagyja el időnként otthonát, vegyen részt az Egyház életében.

XVI. Benedek és Ferenc pápa koncepciója e téren nem teljesen egyezett, de képes volt egymás mellett létezni.

A történelem fogja megmondani, tíz évvel ezelőtti bejelentésével milyen fejlődésnek nyitott valójában utat XVI. Benedek. Lehet, hogy lemondásával nemcsak a pápai primátus gyakorlásának módjára volt hatással, de magára a pápaság intézményének alakulására is.

S így nem csupán az egyháztanítók sorában, de a legnagyobb reformpápák között is méltán foglalhat helyet.

A címlapképen XVI. Benedek pápa köszönti a híveket, miután megérkezett utolsó általános audienciájára a vatikáni Szent Péter téren 2013. február 27-én. A pápa február 11-én bejelentette, hogy február 28-án lemond. Forrás: MTI/EPA/Michael Kappeler