Kormányinfó: Lemondtak a miniszterek a vagyonkezelő alapítványokban betöltött tisztségeikről

A kormány nem csak napi ügyekkel, hanem stratégiai kérdésekkel is foglalkozott a kihelyezett tanácskozásán – mondta el a háromnapos soproni kormányülés után tartott kormányinfón Gulyás Gergely. A kormányülésen napirend előtt a törökországi földrengéssel foglalkozott a kormány, ennek kapcsán a miniszter elmondta: huszonhét túlélőt és több tucat holttestet találtak a romok között a magyar mentőalakulatok a dél-törökországi Hatay tartományban.

Gulyás Gergely arról tájékoztatott, hogy a külképviseletnek magyar állampolgárságú érintettről nincs tudomása, a térségben tartózkodó 16 magyar állampolgárral pedig felvették a kapcsolatot, mindannyian jól vannak. A miniszter beszámolt arról is, hogy szerda este 156 főre és 26 kutyára emelkedett a törökországi mentési munkálatokban részt vevő magyar kontingens létszáma. Gulyás Gergely hangsúlyozta, Magyarország minden lehetséges módon megpróbál segíteni az életek mentésében Törökországnak. A tárcavezető együttérzését fejezte ki a földrengés áldozatai miatt.

Lemondott hat miniszter

Gulyás Gergely bejelentette, hogy a kormány tegnapi ülésének végén Varga Judit, Lantos Csaba, Lázár János, Nagy István, Szijjártó Péter és Navracsics Tibor is lemondott a vagyonkezelői alapítványok kuratóriumaiban vállalt pozícióikról. Ők február 15-től nem folytatják tevékenységüket az egyetemi alapítványokban.

Szeretnénk mielőbb megállapodásra jutni Brüsszellel, a kormány eddig is kész volt arra, hogy észszerű kompromisszumokat kössön, minden elvárást teljesítünk, amely nem sérti országunk érdekeit

– fogalmazott az európai uniós elvárásokkal kapcsolatban. 

A recesszió elkerülhető

A recesszió elkerülhető, reális, hogy a magyar gazdaság idén 1,5 százalékos bővülést érjen el – hangzott el a Kormányinfón. A tárcavezető az idei év legfontosabb feladatának azt nevezte, hogy az inflációt leszorítsák, a munkahelyeket megvédjék és ne engedjék recesszióba süllyedni a gazdaságot. A kormány és az elemző intézetek többsége is egyetért abban, hogy ez egy reális célkitűzés, tehát a recesszió elkerülhető – hangsúlyozta. Hozzátette: egyre többen támasztják alá a kormánynak azt az előrejelzését, hogy nem kincstári optimizmus a 1,5 százalékos gazdasági növekedés, hanem egy reális, még talán optimistának sem tekinthető becslés.

A hosszú távú növekedéshez elengedhetetlen az ipari és mezőgazdasági fejlesztések folytatása, ehhez pedig nagyon fontos, hogy legyen elegendő energia

– emelte ki Gulyás Gergely. Beszámolt arról is, hogy a háromnapos kormányülésen külön foglalkoztak az ország 2030-ig tartó energiastratégiájával Lantos Csaba energiaügyi miniszter előterjesztésében. Ebben továbbra is jelentős szerepet fog játszani az atomenergia, a megújuló energiák, ezen belül is a napenergia, és hálózatfejlesztésre is szükség van – ismertette.

Folyósítják az inflációval megemelt 13. havi nyugdíjat is

Az elmúlt évi magas infláció, illetve a háborúra adott szankciós válaszok ellenére a kormány teljesíti az ígéretét: a munkavállalóknál jó néhány százalékkal magasabb volt az átlagos béremelkedés, mint amennyi az infláció volt, a nyugdíjasok esetében pedig bíznak abban, hogy a január elsejével megtörtént 15 százalékos nyugdíjemelés, jó forgatókönyv esetén infláció feletti is lehet az év egészét nézve. Hangsúlyozta: folyósítják az inflációval megemelt 13. havi nyugdíjat is. Felhívta a figyelmet arra: míg a 2008-2009-es gazdasági válság idején a Gyurcsány-Bajnai-kormány elvette a 13. havi nyugdíjat, ezt a mostani kabinet visszaadta, a 13. havi nyugdíjat fenntartja és az inflációval emelte is.

Magyarország továbbra is békepárti

Mindenkinek az az érdeke, hogy elkerülje, hogy világháborúvá szélesedjen az orosz agresszióból következő háborús helyzet; ezért Magyarország továbbra is békepárti, és a jövőben is az marad – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely a magyar álláspontot ismertetve kifejtette: mindig elítéltük az orosz agressziót és anyagilag támogattuk Ukrajnát, humanitárius segítséget nyújtottunk, menekülteket fogadtunk be mindenféle felső korlát nélkül. Kiemelte:

a magyar álláspont annyiban egyedi, hogy fegyvereket nem küldünk, mert ezt csak Kárpátalján keresztül lehetne megtenni, Kárpátalja pedig eddig a háborúban nem volt érintett, és mindannyiunk érdeke már csak az ott élő magyarság miatt is, hogy ez így maradjon.

Arról is beszélt, hogy a szankciókat, különösen az energetikai intézkedéseket sem támogatták, mert azzal nem Oroszországot büntettük, hanem elsősorban saját magunkat.

A címlapképen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2022. július 7-én. Forrás: MTI/Illyés Tibor

Iratkozzon fel hírlevelünkre