Több mint százezren maradtak áram nélkül a szélvihar miatt

A tűzoltók folyamatosan dolgoznak a szél okozta károk felszámolásán. Kora délutánig több mint 2300 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, több mint százezer fogyasztási hely maradt áram nélkül az elszakadt vezetékek miatt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel. 

A legtöbb riasztás Somogy, Baranya, Fejér, Tolna, Veszprém és Zala vármegyékből érkezik, itt okozza a legtöbb kárt az erős szél. A riasztások többsége letört faágak és kidőlt fák miatt érkezett, de sok épület tetőszerkezetét, kéményét is megbontotta a viharos szél. Budapest második kerületében és Sopronban is egy templom tetejét rongálta meg.

A Szent Ferenc sebei katolikus templom széltõl meglazult lemezborítása Budapesten, az I. kerületi Fõ utcában 2023. február 4-én.
MTI/Lakatos Péter

A Csongrád-Csanád vármegyei Ásotthalmon egy könnyűszerkezetes garázst kapott fel a szél. A Nógrád vármegyei Dejtáron menet közben közlekedő autóra zuhant egy fa, a jármű két utasának egyike megsérült. Győrött egy iskola szigetelését bontotta meg száz négyzetméteren – áll az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményében.

Országszerte több mint százezer fogyasztási helyen nincs átmenetileg áram, mert elszakadtak a vezetékek. A katasztrófavédelem folyamatos kapcsolatot tart fenn a szolgáltatókkal a helyzet rendezése érdekében. A tűzoltók és az áramszolgáltató szakemberei egymás mellett dolgoznak. A tűzoltók megtisztítják a vezetékek környezetét a kidőlt fáktól, hogy hozzáférjenek a szolgáltató szakemberei. Sok helyen az elszakadt vezetékek szikrázása tüzet is okoz, emiatt csak a tűz eloltása után lehet hozzákezdeni a károk felszámolásához, az ellátás helyreállításához.


Hirdetés

A Dunántúl nagy részén továbbra is a legmagasabb, piros riasztás van érvényben az erős szél miatt. Aki teheti, maradjon otthon a riasztással érintett területen. Ahol akadozik az áramellátás, tanácsos nem lemeríteni a mobiltelefont, hogy baj esetén segítséget lehessen hívni. Akinek halaszthatatlan teendője van, indulás előtt tájékozódjon az útviszonyokról, mert sok út le van zárva a kidőlt fák miatt.

(MTI)

A címlapképen Útlezárás Budapest I. kerületében a Fõ utca és Csalogány utca keresztezõdésénél, miután a viharos szél meglazította a fõvárosi Szent Ferenc sebei katolikus templom tornyának lemezborítását 2023. január 4-én.
MTI/Lakatos Péter

 

'Fel a tetejéhez' gomb