Ferenc pápa: nem lehet elfelejteni, sem tagadni több millió ember megsemmisítését

Több millió zsidó és más vallású ember megsemmisítésének emlékét nem lehet elfelejteni, sem tagadni – írta Ferenc pápa a Twitter-fiókján a holokauszt nemzetközi emléknapján, pénteken.

A pontifex nevű, nyolc nyelven megjelenő mikroblogon a katolikus egyházfő hozzátette, nem létezhet testvériség a holokauszt borzalmát tápláló gyűlölet és erőszak gyökereinek kiirtása nélkül. Ferenc pápa ugyanezeket a mondatokat szerdán személyesen is hangoztatta a Vatikánvárosban tartott általános meghallgatáson. Az audienciát követően levelet küldött a magyar származású, Rómában élő holokauszttúlélőnek, Edith Bruck írónőnek, akivel az utóbbi két évben az emlékezés napja alkalmából találkozott.

A nyilvánosságra hozott levélben Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy Edith Bruck szenvedése ellenére az élet szépségét, a méltóságot, a testvériséget, a vallások közötti párbeszédet hirdeti.

(MTI)

A címlapkép forrása: MTI/EPA-ANSA/Ettore Ferrari

Iratkozzon fel hírlevelünkre