Kaszab Zoltán: Miért pont Kárpátalja?!

Lassan tényleg úgy tűnik, mintha a kijevi vezetésnek az oroszokkal vívott háború és a korrupciós ügyek közepette sem lenne fontosabb dolga, mint a magyar közösség vegzálása, vagy legalábbis annak eltűrése.

Múlt héten borzolta a kedélyeket az a hír, amely szerint a munkácsi járás közintézményeiről egy homályos jogszabályra hivatkozva eltüntették a magyar zászlókat és a magyar feliratokat, valamint felmondtak a város magyar iskolája köztiszteletben álló igazgatójának. Az eset hátteréről továbbra sem sokat tudni, a helyiek és az ottani magyar közösség vezetői is többnyire tanácstalanul állnak a történtek előtt. Megoldás persze most sincs és a helyi magyar közösség a kijevi hatalomtól sem sok segítséget várhat annak érdekében, hogy segítsen orvosolni a problémáját. Még szinte fel sem ocsúdtunk a magyarság megfélemlítésére alkalmas esetből, máris itt az újabb borzalom. A Magyar Nemzet írt a hétvégén a munkácsi 128. hegyivadász dandárról, ahol információik szerint a legtöbb magyar katona szolgálhat.

És amely dandárt az ukrán parancsnokok előszeretettel vetnek be a háború legkeményebb, legvéresebb ütközeteiben.

A lap úgy tudja, hogy a szoledári harcok során is – amelyek a háború legsúlyosabbjai közé tartoztak – ott volt az említett csapat, és sok magyar vesztette életét. A Magyar Nemzet arról ír, hogy már a kárpátaljai halottasházak is megteltek és az ukránok szándékosan lassítják a halottak kiadását, ezzel kozmetikázva a statisztikákat. Ha ez így van, akkor végtelenül szomorúak lehetünk. Mert

a kárpátaljai magyar közösség mindig is lojális volt az ukrán államhoz – még akkor is, ha ez fordítva nem működött -, ez azonban nem a magyarok háborúja. 

Ebben a harcban egyértelmű, hogy ki az agresszor és ki a megtámadott. Semmilyen áldozati szerep nem jogosítja fel ugyanakkor a kijevi vezetést arra, hogy azt tegye, amit tesz. Egy nemzeti kisebbségeiről gondoskodó – magát európainak mondó – állam nem teheti meg azt, hogy úgy bánjon az állampolgáraival, ahogyan azt az ukrán vezetés teszi. 

Persze az, ami a 128. hegyivadász dandárnál történik, további problémákra is rámutat. Eddig is keveset tudtunk arról, hogy az ukrán félnek milyen valós veszteségei lehetnek ebben a háborúban. Politikusi elszólások és a Magyar Nemzet információi alapján azonban jóval több annál, mint amennyit a hivatalos statisztikák mutatnak.

És ez a háború legnagyobb tragédiája: hogy a harcok meghosszabbításával csak az áldozatok száma fog növekedni.

Ukrajnát már több, mint 8 millió ember hagyta el és nem tudni pontosan, mennyien vesztették életüket a harctéren. Az azonban biztos, hogy ha így haladunk, nem lesz kinek harcolnia az ukrán oldalon és ami még tragikusabb: nem lesz kinek újjáépítenie majd a romba döntött országot. Mert afelől kétségeink ne legyenek, hogy előbb-utóbb béke lesz Ukrajnában. Hogy milyen feltételekkel, mennyire tartós és az kinek kedvez majd, az egyelőre nem tudjuk és talán nincs olyan ember a földön, aki meg tudja mondani. Az sem kérdés, hogy a nyugati világ kinek „szurkol” ebben a háborúban. A támogatók felelősségét ugyanakkor látni kell. 

Minden egyes nyugati tank, fegyver és légvédelmi rakéta ugyanis csak meghosszabbítja a szenvedést.

Meghosszabbítja az életek kioltásának lehetőségét. Minden konfliktus a tárgyalóasztalnál ér véget. Csak az nem mindegy, hogy mikor ülnek a felek tárgyalóasztalhoz? Tényleg megvárják, azt, amikor már nem lesz kinek harcolni? Vagy ennél azért hamarabb győz a józan ész?

Sajnos a dolgok jelenlegi állását illetően inkább pesszimisták lehetünk. A nyugat úgy tűnik, vérszemet kapott és az egyetlen józan nagyhatalom, Németország, amely folyamatosan visszakozik a nehézfegyverek küldésétől, nem rendelkezik elég erős vezetővel ahhoz, hogy kitartson álláspontja mellett. Scholz kancellár ugyanis eddig minden kérdésben változtatott álláspontján, amikor elég erős lett a nemzetközi nyomás, legyen szó energetikai szankciókról, vagy fegyverek küldéséről. Nagy az esély rá, hogy így lesz ez a Leopard tankokkal is. 

Ami pedig akkor következik, ha ezek megérkeznek Ukrajnába, az a legrosszabb rémálmainkat is felül fogja múlni. 

A címlapképen a kárpátaljai Boján Szabolcs látható egy ajándékba kapott kerékpárral Beregsurányban 2017. július 6-án. Harminchárom kerékpárt a Szent Erzsébetről elnevezett német humanitárius segélyszervezet gyűjtött össze, és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat újíttatott fel. Forrás: MTI Fotó: Balázs Attila