Gulyás Gergely: Habsburg Ottó élete az emberi nagyság példája

A Magyar Kultúra Napján rendezte meg a Habsburg Ottó Alapítvány az „Évkezdet a gyűjteményben” című összejövetelét, amelyről „sokan azt gondolták, hogy ez valami vicc”, hiszen mi köze van manapság Habsburg Ottónak a magyar kultúrához. 

Az alapítványt fenntartó Miniszterelnökség részéről Gulyás Gergely  miniszter az eseményen Habsburg Ottó tevékenységének történelmi jelentőségét méltatta, kiemelve, hogy még ma is figyelemre méltó az általa képviselt gondolkodásmód. 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy az alapítvány „mérföldkőhöz érkezett”, és eljött az ideje annak, hogy a hagyaték megjelenjen a világhálón, mindenki számára elérhető legyen. Különösen fontos ez annak fényében, hogy manapság gyakran halljuk, hogy „csak az létezik, ami az interneten is megtalálható”. Ezért nem szabad megengedni, hogy egy ilyen életmű ne legyen elérhető a világhálón is – tette hozzá. 

„Az alapítvány munkájának nagyszerűségét mutatja, hogy nem csupán rendezvényekkel emlékezett meg az elmúlt időszakban Habsburg Ottóról. Felismerték annak a jelentőségét is, hogy az egykori politikus, közíró, az Európai Parlament volt tagjának személyisége ma is összeköti az európai nemzeteket. Nem csupán a Habsburg világot idézi fel, hanem azt is, amikor az Európai Parlamentben még olyan képviselők ültek, mint amilyen az utolsó trónörökös is volt. Az intézet arra is külön figyelmet fordít, hogy a gyűjtemény mindenki számára kutatható, rendkívüli élménnyé váljon” – fejtette ki a miniszter. 


Hirdetés
Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Gulyás Gergely felidézte, hogy „Habsburg Ottó élete egyszerre a megrendítő tapasztalatok tárháza és az emberi nagyság példája, aki hozzájárult ahhoz, hogy a vasfüggöny és a berlini fal ne ossza meg többé Európát és Németországot”. 

„A kötelességet és a szolgálatot követte, és a velük együtt járó harcot és küzdelmet választotta. Harcot a nemzeti szocializmus és a kommunizmus totális eszméje és diktatúrája ellen egy szabad és békében élő Európáért. Ez a küzdelem a XX. században sokszor állt vesztésre. Mégis azok győztek, azoknak lett igaza, akik Habsburg Ottóhoz hasonlóan hittek a szabadságban és az emberi méltóság feltétlen tiszteletében”. 

Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója elmondta, hogy egészen megdöbbentő számukra, hogy külföldről – többek között Japánból, Portugáliából, Spanyolországból és Németországból is – milyen hatalmas az érdeklődés a gyűjtemény egyes darabjai iránt. Kiemelte, hogy a digitalizáció is hozzájárul a hozzáférhetőséghez és az egyszerűbb kutatáshoz. 

Molnár Antal, az ELKH BTK Történettudományi Intézet igazgatója véleménye szerint „a közgyűjtemények igazából élő organizmusok”, melyek megszületnek, növekednek, majd sokszor elöregednek és olykor meg is halhatnak. Mint ismertette, a gyűjteményeknek két funkciója van, az egyik az értékmentés, míg a másik a kutatás előmozdítása. Utóbbi területen a Habsburg Ottó Alapítvány gyűjteménye megkerülhetetlen lesz a 20. századi történelem és nemzetközi kapcsolatok vizsgálatakor. 

Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

A címlapkép forrása: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb