Megvan Németország új védelmi minisztere

Christine Lambrecht lemondását követően Boris Pistoriust kérte fel új szövetségi védelmi miniszternek – számolt be róla a Berlini gyors.

A 62 éves Pistorius már 16 évesen belépett az SPD-be, jogot végzett, majd 2006 és 2013 között Osnabrück (alsó-szászországi város) főpolgármestere volt. Ezt követően belügy- és sportminiszter lett Alsó-Szászországban, harmadik hivatali ciklusát néhány hónappal ezelőtt kezdve meg. Személyével kapcsolatban újra és újra felröppentek olyan pletykák, hogy szövetségi szintű politikai ambíciói is vannak, neve már a 2021. szeptemberi választások utáni kormányalakításkor is felmerült, mint lehetséges kormányzati szereplő.

Berlin, Reichstag (Forrás: Pixabay.com)

A szociáldemokrata politikus 2017-től az SPD pártvezetőségének tagja, tapasztalt politikai menedzsernek számít. A szövetségi és tartományi belügyminiszterek körében Pistorius az elmúlt években hozzáértő szakpolitikusként szerzett hírnevet, aki pártján belül a pragmatikus szárnyhoz tartozik és a belbiztonsággal kapcsolatban kemény és határozott álláspontot képvisel. Mindazonáltal nem számít igazán első vonalas politikusnak saját politikai közösségén belül: A 2019-es SPD-pártelnökválasztáson Pistorius Petra Köpping szászországi tartományi miniszterrel együtt a párt társelnöki pozíciójára pályázott. A jelöltek azonban a hat jelöltpárosból a szavazatok 14,41 százalékával mindössze az ötödik helyen végeztek csak.

Olaf Scholz kancellár – bemutatásakor így méltatta az új kabinettagot: „Pistorius rendkívül tapasztalt politikus, aki közigazgatási tapasztalattal rendelkezik, évek óta foglalkozik biztonságpolitikával, továbbá hozzáértésével, magabiztosságával és nagy szívével pontosan a megfelelő személy arra, hogy a Bundeswehrt átvezesse ezen a korszakváltáson (tájékoztatott a Zeitenwende).”


Hirdetés
A jelenlegi háborús helyzetben az egyik legfontosabb tárcává vált a védelmi minisztérium, fontos hatással lehet Olaf Scholz kancellár pozíciójára és a koalíció stabilitására is.

A német politikai közvélemény megítélése megoszlik Pistorius kinevezéséről. A kormánykoalíció pártjainak soraiból alapvetően – bár az SPD-n és a Zöldeken belül a gender balance feladását többen kifogásolják – Pistorius sok megelőlegezett dicséretet kapott, ezzel szemben az ellenzék visszafogottabban reagált a személyére.

Forrás: Magyar-Német Intézet, Berlini Gyors

Lemondott a német védelmi miniszter

Címlapkép Pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb