Tarlós szerint durva hibát követtek el a DK-s kerületi polgármesterek 

Tarlós István, Budapest korábbi főpolgármestere volt a Hír TV vendége, ahol arról beszélt, hogy a DK-s kerületi önkormányzatok nem fogadták el a kormány által adott rezsitámogatást, és arról is, hogy mi a Lánchíd szerepe a főváros életében. 

Elmondta, hogy ő arra gyanakszik, hogy ez egy központi akció lehetett, és nem gondolja, hogy pont Niedermüller Péter részesült volna pozitív diszkriminációban a kormány részéről, és ezért kapott 300 millió forint rezsitámogatást. 

Felmerült, hogy Kiss László, a III. kerület DK-s polgármestere azt mondta, hogy nem akarnak lehajolni a morzsákért, és nem akarják csókolgatni a kezet, amelyik támogatást ad nekik, Baranyi Krisztina pedig eleve kizárta annak a lehetőségét, hogy bármilyen adatot szolgáltasson, ami alapján mondjuk meg lehet állapítani a támogatás mértékét.

„Azért a polgármesterek – tisztelet a kivételnek, mondom ironikusan – nem hülyék, hogy önmaguknak kárt okozzanak tudatosan. Ezzel szemben nekem vannak fenntartásaim. Az életszerűség nekem azt diktálja, hogy itt valami központilag vezényelt politikai akcióról lehet szó, aminek tulajdonképp semmi értelme nincs, mert annak a kommunikációs értéke, amit ebből a DK ki akar hozni a kormány ellen, az gyakorlatilag elhanyagolható ahhoz képest, amit a kerületnek okozott kár miatt fennálló felelősség eredményezhet” – mondta Tarlós. 


Hirdetés

A Lánchíd ügyében kifejtette, hogy a szakma sem talál arra semmilyen magyarázatot, hogy miért kellett a híd felújításával olyan sokat várni, és elmondta, hogy az ő idejükben benne volt az ajánlatban a pesti oldali villamos alagút felújítása is, amely viszont nem maradhat el. Tehát a Lánchidat újra le kell majd zárni, ráadásul mindenki előtt. 

Kitért arra is, hogy jelenleg az autósok nem használhatják a hidat, amely viszont korábban velük szemben is követelmény volt. 

„Érdemes megjegyezni, hogy ezt nem a jelenlegi városvezetés ellen találta ki a kormány, ezt tőlem is megkövetelték. Az volt a megállapodásunkban, hogy abban az esetben kap hatmilliárd forintot, plusz egymilliárdot a Széchenyi tér tervezésére a főváros, ha 18 hónapon belül a teljes forgalomnak átadja a Lánchidat. Tehát ezt a feltételt velem szemben is támasztotta a kormány, nemcsak Karácsony főpolgármester úrral szemben” – osztotta meg. 

Elmondta, hogy a lezárás ráadásul két szakmai szempontból is vitatható. Az egyik ok az, hogy Budapest egyik közlekedésszervezési problémája éppen az, hogy kicsi a hidak átbocsátó képessége, ráadásul a Lánchíd nem alkalmas gyalogos hídnak a kivitelezése miatt. 

Kiemelt még egy problémát: Karácsony Gergelyéknél tervben van, hogy autómentesítik a rakpartot, ami Tarlós szerint azzal a kockázattal jár, hogy a körutak felé szorítják a forgalmat, és a környező utcákban sokkal, de sokkal rosszabb lesz a levegő, miközben a rakpartos folyamatos a légmozgás. 

„Ennek majd lesz valamilyen eredménye, amit a budapestiek megítélnek, ahogy megítélnek” – tette hozzá.  

A címlapképen Tarlós István volt főpolgármester, országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott (b2) és Karácsony Gergely főpolgármester kezet fog, balról Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója az M3-as metróvonal újabb szakaszának átadóünnepsége előtt a felújított Kálvin téri állomáson 2022. május 14-én. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb