Washington továbbra is elkötelezett a Japánnal való szövetség iránt

Az Egyesült Államok továbbra is határozottan elkötelezett a Japánnal való szövetség iránt – mondta Joe Biden amerikai elnök Kisida Fumio japán miniszterelnökkel folytatott megbeszélésén pénteken a Fehér Házban. Biden egyben nagyra értékelte a japán védelmi kiadások „történelmi” növelését is.

Kisida köszönetet mondott vendéglátójának az Egyesült Államok által a regionális biztonság érdekében végzett munkáért, és kijelentette: Japán és az Egyesült Államok jelenleg a közelmúlt történelmének legnagyobb és legbonyolultabb kihívásával néz szembe a biztonság terén.

Washington az utolsó állomása a japán kormányfő öt G7-országot érintő egyhetes körútjának, amelynek célja a régóta fennálló szövetségek megerősítése a Kína, Észak-Korea és Oroszország jelentette regionális biztonsági fenyegetések miatt Japánban növekvő aggodalmak közepette.

A Fehér Házban tartott találkozón Biden „figyelemreméltó pillanatnak” nevezte a látogatást a japán-amerikai szövetség történetében, és kijelentette, hogy a két ország még soha nem volt közelebb egymáshoz. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok teljességgel elkötelezett a szövetség és Japán védelme iránt. Egyben köszönetet mondott Kisidának a technológiai és gazdasági kérdések terén kifejtett együttműködésben játszott vezető szerepéért.

„Korszerűsítjük együttműködésünket a japán védelmi költségvetés történelmi növelésére, az új nemzetbiztonsági stratégiára alapozva” – mondta Joe Biden.


Hirdetés

Kisida kifejtette, hogy Japán a múlt hónapban közzétett új védelmi stratégiát a térség békéjének és jólétének a biztosítása érdekében dolgozta ki.

A tárgyalások után a Fehér Ház által kiadott közlemény szerint az Egyesült Államok és Japán ismételten hangsúlyozta a béke és a stabilitás fontosságát a Tajvani-szorosban és óvta Oroszországot atomfegyver bármilyen bevetésétől Ukrajnában.

A közlemény szerint a felek említést tettek az észak-koreai „provokációkról” is, szorgalmazva a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítését.

„Határozottan ellenzünk bármilyen egyoldalú kísérletet a status quo erővel vagy kényszerítéssel történő megváltoztatására bárhol a világon” – áll a közleményben.

Japán a múlt hónapban jelentette be a második világháború óta legjelentősebb katonai fejlesztését, főként a Kína térségbeli tevékenységei által kiváltott aggodalom jegyében.

Az amerikai és a japán védelmi miniszter szerdai találkozóján jelentette be a biztonsági együttműködés fokozását.

Japán a katonai reform keretében megkettőzi védelmi kiadásait, amelyek így a GDP két százalékát teszik majd ki, és 1000 kilométeres távolságra lévő hajók, illetve szárazföldi célpontok ellen bevethető rakéták beszerzését tervezi.

Japán a hét legfejlettebb országot tömörítő országcsoport (G7) soros elnöke, és január 1-től két évig az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja, amelynek január 1-től havi soros elnöki tisztjét is ellátja.

(MTI)

A címlapképen Joe Biden amerikai elnök és Fumio Kisida japán miniszterelnök megbeszélést folytat a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2023. január 13-án. Forrás: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

'Fel a tetejéhez' gomb