Az ukrán elnök aláírta a nemzeti kisebbségekről szóló törvényt

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta a nemzeti kisebbségekről szóló törvényt. A 8224. számú törvénytervezetet az államfő aláírásával december 29-én küldték vissza a törvényhozásba – olvasható a parlament honlapján pénteken megjelent közleményben.

A törvény elfogadása az egyik feltétele az Ukrajna európai uniós csatlakozásáról szóló tárgyalások megkezdésének.
A parlament honlapján közzétett törvény szerint az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségek képviselőinek joguk van az önazonossághoz, társadalmi szervezetek létrehozásához és a békés gyülekezéshez, rendelkeznek a nézetek és meggyőződések, a vallás, a gondolkodás és a szólás szabadságával, joguk van részt venni a politikai, gazdasági és a társadalmi életben, valamint megőrizni kulturális önazonosságukat. A jogszabály – szövege szerint – biztosítja a jogot a nemzeti kisebbségek nyelvének szabad használatára a magán- és a közéletben, szóbeli és írásbeli formában, a törvény adta határokon belül. A 2001-ben tartott legutóbbi ukrajnai népszámlálás szerint a lakosok 22,18 százaléka volt valamelyik nemzeti kisebbség képviselője. A legnagyobb etnikai csoportot az oroszok alkották, akik a lakosság 17,3 százalékát tették ki.

Az elmúlt években Ukrajnában oktatási és nyelvtörvényt fogadtak el, amelyek célja az érintett kisebbségek szerint anyanyelvük kiszorítása a közéletből. Ez elsősorban az orosz nyelv ellen irányult, de korlátozták más nemzetiségek nyelvhasználatát is. A nemzeti kisebbségek jogainak megsértését kifogásolta a román, a bolgár és a magyar parlament is. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése 2017-ben határozatot fogadott el, amelyben az oktatás ukrán nyelvűvé tételének felülvizsgálatát ajánlotta. A nemzeti kisebbségek védelmének szükségességre a Velencei Bizottság is több ízben felhívta a figyelmet. A törvényt december 15-én közös nyilatkozatban bírálta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, a kárpátaljai magyarság két nagy érdekvédelmi szervezete is. Rámutattak, hogy a törvényalkotók teljes egészében figyelmen kívül hagyták a magyar és más kisebbségi szervezetek által korábban megfogalmazott konstruktív javaslatokat. A törvény nem csupán megerősíti az oktatási és nyelvtörvényben korábban kodifikált jogszűkítéseket, de újabbakat is bevezet, nem garantálja a kompakt nemzetiségi letelepedési térségek megőrzését, illetve a nemzetiségi szimbólumok használatát sem – áll a nyilatkozatban. A két magyar szervezet szerint a törvény jelenlegi formájában nem alkalmas arra, hogy Ukrajna jogalkotásában megfelelő eszközül szolgáljon az alkotmány rendelkezéseinek, illetve az ország nemzetközi jogi kötelezettségeinek végrehajtásához a nemzeti kisebbségek jogainak védelme tekintetében.

(MTI)


Hirdetés

A címlapképen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök helyi vezetõkkel tanácskozik dnyipropetrovszki régióban tett látogatása során 2022. július 8-án. MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat

'Fel a tetejéhez' gomb