Ungváry Zsolt: Egy ország a felhőben
Tuvalu a világ egyik legkisebb országa mind területét, mint népességét tekintve. Valójában négy Csendes-óceáni sziget és öt korallzátony alkotja az államot. Legmagasabb pontja 5 méterrel van a tengerszint felett, ezért a globális felmelegedéssel járó jégolvadás miatt szó szerint eltűnhet a Föld színéről.
Az ország vezetői azonban úgy döntöttek, nem törődnek bele Tuvalu végleges megszűnésébe, és bár a tengert nem tudják megállítani, a digitális technikát hívják segítségül.
A sziget minden fáját és kövét, minden házát és épületét, minden sarkot és falat, minden élőt és élettelent megörökítenek és feltöltik a virtuális felhőbe.
Ha Tuvalut végképp elborítja a víz, és lakóit át kell telepíteni máshová (nincsenek sokan, összesen 12 ezren, ennyien Ukrajnából naponta menekülnek), akkor megvan rá a lehetőségük, hogy csak előkapnak egy VR-szemüveget, és már otthon is vannak az elsüllyedt világukban. Megnézhetik a szülőházat, a macskát a búbos kemencén, a tengerpartot, sőt be is sétálhatnak térdig a vízbe.
Hogyan lehet a nemlétezőt valóságossá tenni, hogyan lehet visszahozni azt, ami nincs? Valójában sehogy!
A technika nem léphet az életünk helyébe, ami elmúlt, azt legfeljebb megidézni lehet, de nem válhat ismét valósággá. Fényképekkel, sőt újabban videókkal megőrizhetjük szeretteink arcvonásait, hangját, megnézhetjük az azóta lerombolt házakat, kidőlt fákat, de ezek csak képek.
Az ötlet egyébként nem rossz, hiszen milyen remek lett volna, ha egész életünket rögzítjük valamilyen digitális tárolón, és csak felvennénk a VR-szemüveget, ha újra kisgyerekek akarnánk lenni azóta elhalt szüleink mellett, vagy óvodások, iskolások, friss házasok, fiatal szülők… Sőt részt vehetnénk olyasmiben is, ami kívül esik a mi időnkön, de a felhőből letölthető: belovagolhatnánk a Vereckei-hágón Árpádékkal, ott volnánk Mátyás koronázásán, meghallgatnánk Kossuth ceglédi beszédét, vagy látnánk Gavrilo Principet, amint célzásra emeli revolverét. De nem sokat érne, hiába próbálnánk kiverni a fegyvert a kezéből, csak a levegőt markolásznánk, és ő megint lelőné Ferenc Ferdinándot.
Ha az Isten is kimenti egy pendrive-ra vagy valamilyen bonyolultabb felhőbe az egész történelmet, abból talán helyre tudja majd állítani az egész világot velünk együtt.
Mert a kódok használatát, a technikát tőle lestük el, csak persze sokkal alacsonyabb szinten. Ahogyan Tuvalu teljesen digitalizálható, úgy reprodukálható minden egy óriási számítógépen valahol, túl a szivárványon.
És már nem is olyan idegen a mai modern, tudományos, technikailag civilizált embernek a Mennyország képzete.
Persze, itt is beléphet a Sátán, aki a kapott tudást rosszra használva hamis videókat és képeket gyárt. Mert arra is képesek lehetünk, hogy nemlétező dolgokat létezőnek láttassunk, bizonyítékokat gyártsunk hamisságok mellett.
Vagy egyszerűen csak felcseréljük a valódi életünket a digitálissal, és focimeccsen nem azt nézzük, amikor Szoboszlai belövi a tizenegyest, hanem a telefonunkkal rögzítjük, hogy majd később mutogathassuk. Megélt élmények helyett a dokumentációt gyűjtjük, nem a valódi élet kincseit a Mennyország memóriájában, hanem a földi kincseket az elpusztuló SD-kártyákon.
És bármennyire is vonzó volna nézegetni Tróját, az egyiptomi piramisok építését, a Munkács fölött gubbasztó turult, a Bécs felé futó Jellasicsot, a Lánchíd alapkőletételét, a Pilvaxban szavaló Petőfit, elsősorban mégis a magunk dolgát kell tennünk.
Mert a VR-szemüvegek nagy ellensége, Széchenyi azt mondta egyszer: „Sokan azt gondolják: Magyarország – volt; én azt szeretem hinni: lesz!”
A címlapkép forrása: Pixabay.com
