„Talán itt van az idő, amikor visszatérünk az apostoli időkhöz”

Michael Wallace Banach volt a Magyar Katolikus Rádió vendége, ahol a apostoli nuncius kitért az ukrajnai helyzetre és az afrikai hívek buzgóságára, illetve a keresztényüldözésekre is. A beszélgetés december 28-án lesz hallható, de a rádió rövid részleteket közölt előzetesként.

A néhány hónapja történt nagy-britanniai választásokkal kapcsolatban Michael Wallace Banach visszaemlékezetett, az új miniszterelnök bemutatásakor nagyon elszomorodott mikor a tévében bejelentették,  hogy egy nem keresztény ember az a fejlődés megnyilvánulása.

Mintha csak a kereszténység akadálya, gátja lenne a fejlődésnek. Ha megnézem Európa történelmét, vagy akár a világtörténelmet, akkor azt látom, hogy a kereszténység, az Egyház a maga missziós lendületével – mindig a fejlődés hordozója volt!

– emelte ki az apostoli nuncius. Példának hozta Wolfgang Goethe német költőt, aki ugyan nem sokat törődött a katolikus egyházzal, de kijelentette, hogy Európa a Santiago de Compostela-i úton formálódott, anyanyelve pedig a kereszténység.


Hirdetés

Ha tehát egy olyan író, mint Goethe képes ilyet mondani, akkor ez felhívás nekünk, a mai világ nemzedékének, hogy a történelmet úgy vegyük, ahogy van, és ne próbáljuk meg újraértelmezni. Tehát igaz az, hogy Európa és az Egyház, a kereszténység történelme kéz a kézben jár. Ezt nem lehet letagadni, még akkor sem, ha nagyon sokan szeretnék

– mondta az érsek úr. Michael Wallace Banach szerint talán itt van az idő, amikor visszatérünk az apostoli időkhöz, az első keresztények, az épp megszülető egyház korszakához. Szerinte elképzelhető, hogy el kell fogadnunk, hogy a kereszténység kisebbségben lesz, ezekről a tapasztalatokról pedig az Apostolok cselekedeteiben is olvashatunk. Az apostoli nuncius ezt követően kiemelte, az olvasmányban is  a nem keresztény lakosság a keresztényekben észrevett valami különlegest, valami mást. Ugyanis nap mint nap látták, hogyan élik meg a hitüket, hogyan tesznek tanúságot Jézus feltámadásáról. És megdöbbentek, mennyire más a keresztény közösség. Ferenc pápáról szólva az érsek azt mondta, jelenleg a Szentatya legnagyobb gondja a béke.

Ferenc pápa mindig azt mondja, hogy az Egyház nem ülhet otthon. Az Egyháznak ki kell mennie az utcára, a társadalomba, hogy hirdesse az örömhírt. Ám ha azt akarjuk, hogy ez sikerüljön, akkor saját magunk felé is kell hirdetnünk az örömhírt – ez a szinodális út. Ez tehát egyfajta önmegfigyelés, és nem „demokrácia az Egyházban” vagy ilyesmi. Önvizsgálat. Becsülettel ránézni, hogy mit tett az Egyház, vagy mit nem tett. Megjavítani saját magunkat, hogy meg tudjuk osztani az örömhírt a mai világgal.

– enelte ki Michael Wallace Banach. 

Forrás: Magyar Katolikus Rádió

A címlapkép forrása: Magyar Kurír

'Fel a tetejéhez' gomb