„Bár az ajándékot Isten adja, mi csak postások vagyunk…”

A Magyar Szentek templomában több mint száz gyermek és családja vehetett át ajándékot Erdő Péter bíboros, prímás, érsektől, Herczegh Anitától, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövetétől és Soltész Miklóstól, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárától.

A jelenleg 1250 menekült családot támogató Katolikus Karitász az ünnepi asztalra szánt élelmiszerrel – bejglivel, szaloncukorral, teával, nápolyival – készült a családok számára, a gyerekeket pedig életkoruknak megfelelő ajándékok, téli ruha, rajzeszközök, édesség, hátizsák várta, e mellett minden család karácsonyát utalványokkal is segítik. A Magyar Szentek templomában Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója köszöntötte a vendégeket.

Szeretnénk, ha senki ünnepi asztaláról nem hiányozna, ami a magyar családok ünnepéhez hozzátartozik. Szeretnénk kifejezni együttérzésünket, és azt reméljük, hogy a csomagok bontogatása néhány pillanatra feledtetni tudja a világot megrendítő háború valóságát

– fogalmazott. Az igazgató beszámolt a szeretetszolgálat munkájáról, mellyel a háborúból menekülő családokat próbálják segíteni. Látjuk a nehézségeket, azt, hogy Ukrajnában mára tartóssá vált az áramszünet, és az itt élők bizonytalansága is erősödött.


Hirdetés

Ezért szeretnénk élelmiszerrel, utalványokkal támogatást nyújtani, segíteni a felnőtteket a munkakeresésben, a gyerekeknek délutáni elfoglaltságokat nyújtani. Bár az otthon melegét, a barátok közelségét ezzel nem tudjuk pótolni, de ma ezen szeretnénk változtatni, s képletesen az ünnepi asztalhoz hívni mindenkit

– mondta Écsy Gábor. Erdő Péter bíboros, prímás beszédében a gyerekekhez fordult: karácsonykor mindenki az ajándékokra is gondol. Maga a Kisjézus is ajándék, Isten ajándéka az emberiségnek azáltal, hogy egy lett közülünk, szolidaritást vállalt emberi sorsunkkal. A bíboros felidézte a családját ért megpróbáltatásokat.

Együtt érzek veletek. 1956-ban a harcok során szétlőtték lakásunkat, mindenünk odaveszett. Egy munkásszállón tudtuk meghúzni magunkat. Nem volt élelmiszer, a szüleim élelmiszercsomagért álltak nap mint nap sorba, mi, gyerekek izgatottan bontottuk ki a csomagot, hogy végre enni kapunk

– emlékezett vissza. Erdő Péter elmondta, néhány hónappal később, 1957 januárjában két testvérével vidékre küldték; egy-egy parasztcsalád fogadta be a gyerekeket, így nem éheztek. Ezt az akciót annak idején a Katolikus Egyház szervezte.

Ezt a segítő szolgálatot szeretnénk mi is folytatni. Bár az ajándékot Isten adja, mi csak postások vagyunk, de a szívünket is odatesszük az ajándék mellé

– fogalmazott. Grexa Liliána, az Országgyűlés ukrán nemzetiségi szószólója megköszönte a Katolikus Karitász erőfeszítéseit, mellyel a háború kezdete óta a menekültek és az Ukrajnában maradottak mellett állnak. Külön kiemelte a gyerekekért végzett szolgálatot, példaként említve a nyári táborokat. Hálás vagyok a segélyszervezetnek, az Egyháznak és a magyar államnak azért, hogy nemcsak alapvető dolgokkal, élelemmel és ruhával látják el a menekülteket, hanem abban is segítenek, hogy olykor kiszakadhassanak a hétköznapok valóságából – mondta.

A köszöntők után harkovi gyerekek műsora következett. A fiatal artisták akrobatikus bemutatóval mondtak köszönetet a segítségért, Viktoria Kolosova és Bernáth Trió – egy kárpátaljai magyar zenészcsalád – pedig ukrán karácsonyi dalokat énekelt. A Katolikus Karitász jelenleg 1250 menekült családot támogat, a 122 megajándékozott gyermek közülük került ki.

A beszámolót teljes terjedelmében a Magyar Kurír oldalán olvashatják.

Forrás: Magyar Kurír

A címlapkép forrása: Merényi Zita/Magyar Kurír

'Fel a tetejéhez' gomb