
A Rákóczi Szövetség Diaszpóra Programjára negyven – zömmel dél-amerikai – magyar származású fiatal érkezett az adventi időszakra.
A Szövetség azt közölte az MTI-vel, hogy a programban az év elmúlt időszakában 443, a nagyvilágban élő magyar fiatalt fogadtak nyári táborozások, tanulmányi kirándulások során.
A mostani, december 11. és 20. közötti magyarországi tanulmányi kirándulás lehetőséget teremt a fiataloknak arra, hogy megismerjék az óhazát, ahonnan őseik származnak.
A fiatalok magyarországi tartózkodásuk során három napot töltenek a fővárosban, ahol többek között ellátogatnak az Országházba és az Álmok Álmodói Kiállításra, majd a vidéki Magyarországgal és az adventi magyar hagyományokkal ismerkednek Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Táborban – áll a közleményben.
(MTI)
A címlapképen Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár beszédet mond a Rákóczi Szövetség fennállásának 30. évfordulóján tartott ünnepségen Budapesten, a Szent Margit Gimnáziumban 2019. május 23-án. Forrás: MTI/Kovács Tamás